Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hídnak a Tamany-félszigeti oldalán elmondott beszédében Putyin méltatta a híd építőit, "akik bebizonyították, hogy Oroszország önerőből képes világszínvonalú infrastruktúra megépítésére". Az átadással egy időben elindult az első személyvonat Szentpétervárról Szevasztopolba.

Putyin szónoklata szerint a két város közötti vasúti közlekedés, amely csak az 1917-es forradalom és a második világháború idején, valamint 2014-ben szakadt meg, most egy új útvonalon állt helyre. Kijev 2014. december 27-én rendelte el a Krímbe irányuló vasúti forgalom lezárását.

Az út Oroszország "északi fővárosából" a Fekete-tengeri Flotta anyakikötőjéig vonaton most 43 óra 25 percig tart. Moszkvából Szevasztopolig ugyanígy 33 óra alatt lehet elutazni. Az orosz hírügynökségek szerint eddig 57 ezer jegyet adtak el a két metropoliszból a Krímbe induló vonatokra. Tavasszal a tervek szerint újabb útvonalakat is meg fognak nyitni.

A Krími híd közúti felének a személyforgalom számára megépített részét 2018. május 15-én avatták fel Putyin részvételével. A presztízsberuházásként kezelt, Moszkva által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félszigetet az orosz gazdaságba integráló híd a leghosszabb ilyen átkelő Európában.

A Kercsi-szoros két partját összekötő létesítményen immár napi 40 ezer gépkocsi és 47 vonat haladhat majd át. A híd éves utasforgalma a tervek szerint 13 millió fő, teherforgalma pedig 13 millió tonna lesz.

A Krímet a 2014-ben megtartott helyi népszavazás eredményére hivatkozva csatolták Oroszországhoz. Az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége nem ismeri el ennek a lépésnek a jogosságát.