Moszkvában már a december 4-én, pénteken megkezdik a tömeges koronavírus-oltást - jelentette be Szergely Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere a Moscow Times tudósítása szerint. Ezzel legyőzték az Egyesült Királyságok ahol "csak" december közepére ígérik az oltások elkezdését. Az EU-ban és az USA-ban még tart a vakcinák engedélyezési eljárása, így januárban kezdődhet azok felhasználása.

A döntés azt követően született, hogy Vlagyimir Putyin államfő a hét közepén bejelentette a tömeges oltás lényegében azonnali elkezdését. Az orosz fővárosban internetes felületet létesítenek, amelyen az először az egészségügyi dolgozók, a tanárok és a szociális munkások jelentkezhetnek oltásra. A vakcinaközpontok december 5-én állnak munkába - közölte lakonikusan Szobjanyin.

Ahogy a következő hetekben megérkeznek az újabb szállítmányok az oltásból, fokozatosan kiterjesztik azok körét, akik kérhetik beoltatásukat. Oroszországban 2019 óta önkéntes a vakcinák igénybevétele, a közvélemény-kutatások szerint az emberek - és ezen belül az orvosok - többsége bizalmatlan az orosz fejlesztésű vakcinával szemben.

Mihail Murasko egészségügyi miniszter bejelentése szerint több mint százezer a legveszélyeztetettebb emberek csoportjába tartozó orosz már megkapta a Szputnyik V névre keresztelt oltást, amelynek vásárlásáról a magyar kormány is tárgyal. Eközben még tart a készítmény 40 ezer önkéntes részvételével zajló harmadik tesztfázisa. Brit tudósok viszonylag hatékonynak tarják a két szúrással járó orosz oltást, szemben korábbi szkeptikus véleményükkel.