Lengyelországban négy hónappal ezelőtt megtiltották az állami erőműveknek, hogy külföldről vásároljanak szenet: igaz, hogy a hazai szén sokkal drágább, de az első negyedévben az importnak csak egy része érkezett meg, ami szintén nagy költséget okozott az erőműveknek - írta a Business Insider Polska.

A lengyel szén vásárlása ugyan támogatja a hazai bányászatot, ám 50 százalékkal többe kerül, mint amit az európai piacokon lehet vásárolni. Az államkincstár cégei az első negyedévben 224,17 tonna szenet és 450,98 tonna kokszot importáltak - mondta Sasin. Ez sokkal kevesebb mint egy évvel azelőtt, amikor összességében 1088 tonnát hoztak be. A statisztikai hivatal adatai szerint Lengyelországba összességében - nemcsak az állami, de az egyéb cégek is - az év első két hónapjában 2,05 millió tonna szenet, kokszot importáltak, szemben a 2019-es 3,5 millió tonnával és a 2018-as 3,1 millió tonnával.

A kormány korlátozó döntése újabb terhet rakott az energetikai cégekre, a szén ára a világon mostanság esett, de ezt a lengyel erőművek nem érezték meg. Kénytelenek fizetni a drágább tüzelőanyagért, ez pedig az áramárára üt vissza, miközben  a bányák több szenet termelnek ki, mint amennyit el tudnak adni, ami a nyakukon marad.