Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Michael Flynn hétfőn mondott le, miután felmerült a gyanúja, hogy az amerikai szankciókat még Donald Trump hivatalba lépése előtt megvitatta Oroszországgal. Kedden a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy Trump tudott arról, hogy voltak problémák az oroszországi telefonhívások körül. Az ügy kivizsgálása azonban hűvös fogadtatásra talált néhány republikánus vezető részéről - írta a BBC.

Mindez azután történt, hogy a The New York Times (NYT) - négy meg nem nevezett jelenlegi és volt amerikai tisztviselőre hivatkozva - megírta, hogy híváslisták és lehallgatott hívások azt mutatják, hogy Trump kampánystábjának több tagja is többször kapcsolatba lépett magas rangú orosz hírszerzési tisztviselőkkel egy évvel a választások előtt. Ugyanakkor az újságnak nyilatkozó források azt is elmondták, hogy nem találtak arra bizonyítékot, hogy a Trump-kampánystáb összejátszott volna az oroszokkal a Demokrata Nemzeti Bizottság meghekkelésében vagy a választás befolyásolásában.

Az, amit a gyanú szerint Flynn tett, hogy magánszemélyként, még nemzetbiztonsági tanácsadói kinevezése előtt, diplomáciai tevékenységet folytatott, azért súlyos vád, mert törvényellenes - mutat jár a BBC.

A republikánusoknak is egyre cikibb

Már a riport megjelenése előtt is volt már néhány republikánus politikus, akik egyre nagyobb aggodalmukat fejezték ki Flynn miatt, aki az adminisztráció szerint félrevezette az elnököt és az alelnököt az orosz nagykövettel folytatott beszélgetésével kapcsolatban.

Több republikánus vezető politikus - egyebek mellett Bob Corker Tenessee állam republikánus szenátora, aki egyben a külügyi bizottság elnöke is, John McCain Arizona állam szenátora vagy Lindsey Graham Dél-Karolina állam szenátora - egy átfogó vizsgálatot követelt az adminisztráció és Oroszország közötti kapcsolatokkal, illetve Moszkva állítólagos, választásokba történő beavatkozásával kapcsolatban. Ez a Bloomberg szerint azt jelzi, hogy a republikánusok között is egyre nő az a miatti aggodalom, hogy a közelmúltbeli események veszélybe sodorják a programjukat és ez a vita erodálja a politikai támogatottságukat.

A republikánusok egy része - beleértve Devin Nunest, a Képviselőház hírszerzési bizottságának elnökét is - viszont próbálja bagatellizálni Flynn ügye kivizsgálásának szükségességét, és ehelyett inkább Flynn telefonhívásainak kiszivárgásának kivizsgálását szorgalmaznák. A Szenátus rangidős republikánus képviselője, Mitch McConnell pedig úgy látja, hogy nincs szükség egy újabb vizsgálóbizottság felállítására, hisz a hírszerzési bizottság már vizsgálja a választásokra gyakorolt orosz befolyást.

Flynn tagadta

A nyugalmazott altábornagy kezdetben tagadta, hogy szankciókról beszélt volna az orosz nagykövettel, Szergej Kiszljakkal. Mike Pence alelnök a nyilvánosság előtt utasította vissza ezeket a vádakat a nevében - emlékeztet a BBC.

Sally Yates megbízott főügyész január 26-án figyelmeztette a Fehér Házat a megbeszélések miatt és amiatt, hogy Flynn gyenge láncszem lehet orosz zsarolások esetén - idézte Sean Spicer, fehér házi szóvivőt a BBC. Spicer szerint Trump kezdetben még azt a következtetést vonta le, hogy Flynn tevékenysége nem sértett semmilyen törvényt.

A Fehér Ház jogi képviselője ezt követően átfogó felülvizsgálatot tartott, kikérdezte Flynnt, és többször is Trumphoz hasonló következtetésre jutott, de a bizalom közben elillant - mondta Spicer. Végül ez az alelnököt félrevezette és tarthatatlanná vált a helyzet - mondta kedden Kellyanne Conway a Fehér Ház tanácsadója.

Flynnt az amerikai híradások szerint az FBI is kihallgatta a nemzetbiztonsági tanácsadói tisztségének első napján. A volt altábornagy a The Daily Caller konzervatív portálnak adott kedden megjelent interjújában azt mondta, hogy szerinte nem sértett meg semmilyen szabályt az orosz nagykövettel való beszélgetése során. Elmondta, hogy a választások előtti állítólagos hackelés miatt kitiltott 35 orosz diplomata esetét vitatták meg, nem a szankciókat.

Amiatt aggódott, hogy a nyilvánvalóan titkosított információ kiszivárgott. Flynn felmondólevelében azt írta, hogy az elnökváltás "eseményeinek gyors sodrásában" a megválasztott alelnököt és másokat "véletlenül hiányosan tájékoztatta" az orosz nagykövettel folytatott telefonbeszélgetéseiről.

Trump szerint a botrány nem ez

Trump természetesen nem hagyta szó nélkül az esetet, és szokásához híven ontotta a Twitteren az elégedetlenségének hangot adó üzeneteit. Ezekben említést tett az "álhírektől" kezdve "Hillary Clinton vesztes kampányának" eltussolásán át "a hírszerző közösségig (NSA, FBI?)", amelyek állítása szerint "pont olyanok, mint Oroszország".

Ezen túl azt is megjegyezte, hogy szerinte "az igazi botrány itt az, hogy titkosított információt úgy osztogat illegálisan a "hírszerzés", mit a cukorkát. Ez nagyon nem amerikai!"

Mit szól Oroszország és a szövetségesek?

A Kreml is megszólalt az ügyben: Dmitrij Peszkov szóvivő közölte, hogy Oroszország nem kommentálja Flynn lemondását. Ez az amerikaiak és a Trump-adminisztráció belső ügye, "nekünk ehhez semmi közünk".

A BBC ugyanakkor rámutat arra is, hogy Flynn lemondása pont akkor jött, amikor az USA vezető tisztségviselői megpróbálják az Egyesült Államok bizonytalan szövetségeseit Európában megnyugtatni a Trump-kormányzat szándékairól. Az új védelmi miniszter, James Mattis, a külügyminiszter Rex Tillerson és az alelnök, Mike Pence mind Európába látogatnak a következő napokban. Mattis Brüsszelben találkozott a NATO-tagokkal szerdán.

Bár Flynn után nem nagyon fognak sírni a NATO-tagok, miután bizarr és destabilizálónak találták személyét, de a távozása és Trump csapatának orosz kapcsolatai továbbra is nyugtalanságot keltenek a szervezeten belül.

Mi jön most?

Adam Schiff a Képviselőház állandó bizottságának demokrata tagja szerint Flynn távozásával még sok kérdés marad Trump kampánycsapata és Oroszország közötti kapcsolatok ügyében, de annak több módja van, hogy ezekre a kérdésekre választ lehessen kapni.

A Képviselőház két demokrata tagja például zárt körű tájékoztatást kért az igazságügyi minisztériumtól és az FBI-tól Flynn-nel kapcsolatban. Emellett a Képviselőház több demokrata tagja is vizsgálóbizottság felállítását kérte a Felügyeleti Bizottság elnökétől, Jason Chaffetztől, Flynn Oroszországhoz fűződő kapcsolatainak kivizsgálására.

Nem mernek Trumpra fogadni

Donald Trump még csak három hete az Egyesült Államok elnöke, ám máris intenzív spekuláció folyik arról, végig tudja-e csinálni négyéves kormányzási ciklusát. Sokan hajlandók fogadni arra, hogy nem, és ami még meglepőbb, a fogadóirodák nem mernek határozottan ellene fogadni, azaz nagy nyereményt kínálni azoknak, akik szerint önként vagy kényszer hatására kénytelen lesz távozni a hatalomból.

A Ladbrokes brit bukmékeriroda csupán 11-10-re adja annak esélyét, hogy lemond, vagy közjogi felelősségre vonással (impeachment), illetve más jogi eljárással elmozdítják a hatalomból. Ez csak kicsit rosszabb, mint az egy az egyes - azaz értelmetlen - fogadás. Ennél többet ígérnek a fogadóirodák arra (4 az 1-hez adják), hogy a republikánus többségű kongresszus még ebben az évben impeachment eljárást indít a republikánus elnök ellen. Ahhoz képest azonban, hogy egy párt kezében van a végrehajtó és a törvényhozó hatalom, nem nagy a különbség, azaz a bookmakerek messze nem tartják kizártnak ezt a lehetőséget. Pedig súlyos csapást mérne a párt imázsára.