Rákaptak az új autókra a románok

Romániában 51 853 új járművet értékesítettek az idén az első négy hónapban, csaknem 28 százalékkal többet, mint a tavalyi év azonos időszakában, ez tízéves csúcs - közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete (APIA) pénteken.
Szabó Dániel, 2018. május 18. péntek, 18:55
Fotó: Shutterstock

Legutóbb 2009-ben adtak el hasonlóan sok autót, akkor csaknem 50 ezret értékesítettek január és április között - írja az MTI.

Az idén eladott autók 64 százalékát jogi személyek vásárolták meg. A magánszemélyek által megvásárolt autók száma   meghaladta a 15 300-at, jelentősen, 126 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

Az eladott új autók piacán továbbra is a Dacia vezet mintegy 30 százalékos piaci részesedéssel, második a Volkswagen, harmadik a Ford.

A vizsgált időszakban több mint 157 ezer importált használt járművet is forgalomba helyeztek Romániában, ami 6,1 százalékos csökkenés az előző évhez képest. Az APIA becslése szerint az idén is mintegy félmillió használt autót fognak forgalomba helyezni Romániában, akárcsak 2017-ben.

Az első négy hónapban a francia Renault tulajdonában levő Dacia 2,1 százalékkal többet, 111 536 járművet állított elő, míg a második legjelentősebb romániai gyártó, a Ford 45 319-et. Ez utóbbi 148 százalékkal növelte gyártási kapacitását annak köszönhetően, hogy a tavaly ősz óta gyártott Ecosport modell iránt nagy a kereslet.

A magyar autópiacon is nőtt az újautó-vásárlások száma.

A fotó forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK