Konrad Krajewski bíboros beavatkozása nagy vitát kavart. Elsőként Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője reagált: arra szólította fel Krajewski bíborost, ha már hozzányúlt a lezárt villanyórákhoz, fizesse ki a lakóház tartozását. Salvini hozzátette, a bíborosnak nem csak az épületeket elfoglaló migránsokat, hanem mindenekelőtt az elszegényedő olaszokat kellene segítenie. Korábban megjelent hírekkel ellentétben az olasz ügyészség még nem indított vizsgálatot az ügyben - írta az MTI.

Megszólalt Pietro Parolin szentszéki államtitkár is, aki kijelentette, hogy az egyház mindenkin segít.

Konrad Krajewski a szegényeket segítő pápai alamizsnahivatal vezetője szombaton látogatott el az épületbe. Amikor értesült arról, hogy a lakóházban élők május 6-tól villany és meleg víz nélkül vannak, Krajewski bíboros lement abba a pincébe, ahol a főkapcsoló volt, leszerelte a villanyórákat gátoló zárakat, és újraindította az áramszolgáltatást.

Az olasz fővárosban korábban üresen álló lakóházat 2013-ban foglalták el hajléktalan családok. Az épületben hozzávetőleg 450-en élnek, köztük mintegy 100 gyerek. Az áramot azért kapcsolták le, mert a lakóház nem fizetett a szolgáltatásért, és csaknem 300 ezer euró (több mint 100 millió forint) tartozást halmozott fel.

A vatikáni alamizsnahivatal korábbi közlése szerint Krajewski bíboros tettét az "emberség vezérelte", miután súlyos helyzettel találta magát szemben. Az egyházi hivatal szerint Krajewski bíboros szükségesnek találta a beavatkozást a családok megsegítésére. Konrad Krajewski az olasz sajtónak hangsúlyozta, hogy készen áll kifizetni a lakóház energiafogyasztását. A vatikáni híreket közlő Il Sismografo internetes portál gyűjtést indított a lakóépület tartozásának rendezésére.

A L'Avvenire az olasz püspöki kar (Cei) napilapja az alamizsnahivatal adatait idézve 3,5 millió euróra tette az összeget, amelyet tavaly Krajewski bíboros a szegények megsegítésére fordított lakossági villany- és gázszámlák, ki nem fizetett lakbérek és gyógyszerek fedezésére.

A rászorulók személyesen vagy plébániájukon, ismerősökön keresztül fordulnak a pápai hivatalhoz segítségért. A közvetlenül a mindenkori pápa hatáskörébe tartozó alamizsnahivatal vagyona azokból a bevételekből származik, amelyeket a hívők a keresztelőkre, esküvőkre és más évfordulókra kért pápai áldásokért fizetnek. A hivatal bevételét jótékonysági célokra fordítják.

Az Il Fatto Quotidiano napilap beszámolója szerint Krajewski bíboros és négy civilbe öltözött svájci gárdista minden este autóval indul el a Vatikánból, és Rómában és környékén felkeresi a segítségre váró szegényeket, bajba jutottakat, hajléktalanokat.

Más olasz újságok viszont arról számoltak be, hogy miután Krajewski bíboros a római lakóházban helyreállította az áramszolgáltatást, azonnal rave-partit tartottak ott - jegyezte meg az MTI tudósítója.