Az elnök igyekszik gyengíteni Budapest barátságos viszonyát Moszkvával és Pekinggel. Az USA vezetése ellensúlyozni akarja Kína és Oroszország Magyarországra gyakorolt hatását. Ez az oka annak, hogy Donald Trump fogadja Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét - ezzel a felütéssel indítja a Foreign Policy hírportál a két politikus találkozójáról szóló háttéranyagát. A magazin szerint Orbán "PR-puccsot" hajt végre a médiában azzal, hogy a szabad világ első embere személyesen fogadja annak ellenére, hogy megveti a demokratikus normákat és országát elmozdította az általa "illiberális demokráciának" nevezett politikai rendszer felé.

Az USA nem először nyújtja ki a kezét Magyarország felé: Mike Pompeo februárban járt Budapesten, amikor egyebek mellett azt mondta: az Egyesült Államok az elmúlt időszakban túl gyakran maradt távol Kelet-Közép-Európától, ami elfogadhatatlan, mivel az így keletkező hatalmi vákuumot az ellenfelei töltik ki. A találkozó tehát illik a washingtoni adminisztráció stratégiájába, amely igyekszik visszaszorítani az erősödő kínai és orosz befolyást Európában. A bírálók ugyanakkor kifogásolják, hogy eközben elfelejti számon kérni az emberi jogok és a jog uralma érvényesülését, amelyek megsértésére Magyarország az egyik legjobb példa.

Pöttyös múlt

A nemzetközi elemző portál ezután felidézi, hogyan látja a külföldi mainstream média Orbán Viktor elmúlt kilencéves regnálását. Kormányai lerombolták a hatalom jogi korlátait, a kormánypárt megváltoztatta az alkotmányt, korlátozta a sajtószabadságot és kiszorítottak az országból egy kiváló egyetemet (a Közép-európai Egyetemet). A miniszterelnök bírálói szerint idegengyűlölő, a közel-keleti bevándorlókat démonizáló kampánnyal választatta újra magát egy éve és a Soros György magyar származású amerikai üzletember elleni támadásaival a zsidó pénzemberek elleni antiszemita kommunikációs hadjáratot folytat.

Miközben országa tagja az EU-nak és a NATO-nak, Orbán közeli kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyin orosz államfővel és bekapcsolja országát Kína dollármilliárdokat megmozgató Új selyemút programjába, amelynek célja a kínai áruk gyorsabb eljuttatása Afrikába, Európába és a Közel-Keletre.

Mindkettő szálka az amerikaiak szemében.

Ennek ellenére a Trump-adminisztráció szakítva elődje politikájával visszavette az orbáni rendszer bírálatát és igyekszik visszaterelni a magyar kormányfőt teljesen a nyugati világ keretei közé.

Ajándék Orbánnak

A Trump-Orbán találkozó ajándék a magyar vezetőnek - idézi a hírportál Molly Montgomery korábbi amerikai diplomatát, aki európai ügyekkel foglalkozott Mike Pence alelnök csapatában. Ezzel megjutalmazza Orbán rossz viselkedését és arra bátorítja a magyar kormányt, hogy a továbbiakban is igyekezzen kijátszani egymás ellen az USA-t, Kínát és Oroszországot. Legitimálja a magyar miniszterelnök illiberális demokráciáját, amely szisztematikusan lerombolta az ország vezetőjét ellenőrző hatalmi intézményeket és valószínűleg bátorítja őt az EU-val szemben folytatott politikai harcában is.

A találkozó akkor lehet hasznos, ha Trump egyfajta szigorú szeretettel fordul Orbán felé - idézte a hírportál Simonyi András Magyarország volt washingtoni nagykövetét. Szerinte fontos, hogy az elnök beszél a magyar kormányfővel, de éppen ilyen fontos, hogy hangot adjon azoknak az aggodalmaknak, amelyek az USA-ban a politikájával kapcsolatban megfogalmazódnak. A történet végén Amerikának vissza kell rántania Magyarországot a nyugati táborba, mivel az túlságosan messze mozdult el keleti irányba - tette hozzá.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerint a washingtoni kormány illetékesei gyakran beszélnek magyar kollégáikkal a nyugati értékek, szabadságjogok fontosságáról. Ezt azonban a nemzetközi találkozók háttérbeszélgetésein, diplomáciai csatornákon keresztül teszik, nem a nyilvánosság előtt.

Vissza fog ütni

A Foreign Policy felsorol számos olyan kínos ügyet, amelyek azóta történtek, hogy a Trump-adminisztráció áttért a "kesztyűs kéz" politikájára Magyarországgal szemben. Például hiába kérték az Orbán-kormányt, hogy két fegyverkereskedelemmel gyanúsított orosz üzletembert az USA-nak adjon ki, hogy kivizsgálhassák az ügyüket, Budapest hazaküldte őket Oroszországba.

AFP

Orbán figyelmen kívül hagyta azt a washingtoni kérést is, hogy biztosítsák a Közép-európai Egyetem amerikai képzéseinek budapesti működéséhez szükséges engedélyeket is. Emellett a magyar vezető április utolsó napjaiban részt vett azon a pekingi politikai show-n, amelyen megerősítették az Új selyemút program magyarországi beruházásait is.

Rossz lesz neki

Ezek állhattak a hátterében annak, hogy az új Magyarország-politikát kitaláló A. Wess Mitchell, korábbi külügyminisztériumi tanácsadó a Direkt36.hu értesülései szerint budapesti diplomatákkal tárgyalva frusztrációjáról számolt be a magyar kormány viselkedésével kapcsolatban. Washingtonban gyengül azok befolyása, akik úgy vélik, hogy az amerikai-magyar kapcsolatok javulhatnak - derült ki a szavaiból.

Rob Berschinski a Human Rights First nemzetközi emberjogi szervezet képviselője szerint vissza fog ütni az USA-ra a Trump-adminisztráció közeledése Orbán Viktorhoz. A magyar miniszterelnök hatalmas propagandával fogja tálalni hazájában, hogy fogadja az amerikai elnök, arra fogja felhasználni ezt az eseményt, hogy azt üzenje: az Egyesült Államok támogatja antidemokratikus intézkedéseit. Így az USA a találkozóval többet veszít a vámon, mint amit nyer a réven.