Az újság Vej Csien-kuót, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatokért felelős kínai központ főtitkárát idézte, aki korábban helyettes kereskedelmi miniszterként is szolgált. A hivatalnok úgy fogalmazott: hiába nem teljesíti a 2012-es külkereskedelmi iránycélokat Kína, az ágazat régóta hangoztatott reformját véghez kell vinni és véghez is fogják vinni. A külkereskedelem nyitottabbá tétele elengedhetetlen a jövő évi célként kitűzött célhoz, vagyis az export és az import fellendítéséhez. A reformok abban is segítenek majd, hogy az ország ellensúlyozni tudja a növekvő költségekből, vállalati politikákból és más kedvezőtlen körülményekből adódó versenyképesség-csökkenését, amelyre mind többen hívják fel a figyelmet az országhatárokon belül és kívül.

A szakember a China Dailynek elmondta: gyorsított és átfogó reformokra számít, amelyek az adórendszertől kezdve a kormányzati szféráig elérnek majd. Ez a reform minden szempontból egy "nagy plusz" lesz a kínai növekedés fenntartásához - véli Vej.

Az országnak új, a korábbinál kezdeményezőbb hozzáállást kell mutatnia a jövőben a többoldalú és kétoldalú kereskedelmi tárgyalásoknál is, nagyobb hangsúlyt helyezve az előbbi típusú kapcsolatokra - javasolta a volt miniszterhelyettes. Vej szerint az USA térségbeli szerepe miatt Kínának mérlegelnie kellene egy szabadkereskedelmi egyezmény létrehozását az Egyesült Államokkal. Ezzel mindkét fél csak jól járhat, Amerika - az Európai Uniót maga mögé utasítva - Kína legnagyobb kereskedelmi partnerévé lépett elő idén - emlékeztetett a szakember.