Az elmúlt húsz évben, amióta az Eurasia Group a világ gazdasági-politikai környezetének elemzésével foglalkozik, voltak nyugodtabb és zaklatottabb évek, de ha meg kellene nevezni egyet, amely váratlanul kirobbanó, óriási válságot hozhat, akkor 2018-ra szavaznánk - mondta a kockázatelemző cég két vezetője Ian Bremmer és Cliff Kupchan. Szerintük a társadalmi robbanás a 2008-as pénzügyi katasztrófával lenne összemérhető - derült ki a CNBC cikkéből.

A világ vezető hatalma, az Egyesült Államok magára hagyta a nemzetközi közösséget. Donald Trump elnök elzárkózó, a sokoldalú kapcsolatok helyett a kétoldalú alkudozást előnyben részesítő politikája összezavarta az USA szövetségeseit és ellenfeleit is - írják az Eurasia Group éves előrejelzésének szerzői. A világ így most nincs olyan vezetője a világtársadalomnak, amely átkormányozhatná a kialakuló válságon.

Az America First filozófiájára alapuló intézkedések erodálják az USA vezető szerepét, és nincs a világon olyan állam vagy országcsoport, amely átvehetné ezt a világ legerősebb országától. Ez lényegesen növeli a világot fenyegető veszélyeket.

Jön Kína

Ezek között a veszélyek között első helyre teszik az elemzők azt, hogy Kína megpróbálja átvenni az USA helyét. Peking úgy gondolhatja, hogy gyenge ellenállásra számíthat, ha át akarja szabni a világon érvényes kereskedelmi, technológiai, befektetési szabályokat, illetve másként értelmezheti azt az elvárást, hogy nem avatkozunk be más országok belügyeibe. Az üzleti világ átformálásának kísérlete miatt szembe találhatja magát az ázsiai-csendes-óceáni térség viszonylag demokratikus országaival.

Rossz kalkuláció

Előfordulhat, hogy egyszerűen a kockázatok rossz felmérése vezet váratlan eseményekhez. Az első helyen az internet manipulálásából fakadó konfliktusok, illetve a nagyobb terrortámadások állnak. Még nagyobb baj lehet, ha az atomfegyverrel rendelkező Észak-Korea reakciót kalkulálja el a nemzetközi közösség egy olyan régióban, amely tele van az USA szövetségeseivel. Végül nem felejthető el, hogy a szíriai polgárháborúban szemben álló feleket támogat az USA, illetve Oroszország.

Technológiai hidegháború

A hidegháború fegyverkezési és űrversenyéhez hasonló őrült csata bontakozhat ki Kína és az Egyesült Államok között a mesterséges intelligencia és a szuperszámítóképek fejlesztése terén. A versenyben elkezdhetik felosztani a világ országait aszerint, hogy melyiknek szállít az egyikük vagy a másikuk. A történet végén technológiailag széttagolttá válhat a világ mivel Kína és az USA is elszigetelheti saját high-tech iparágát mások elől.

Mexikó nehéz éve

Mexikóban súlyos válságot okozhat, hogy a márciusban induló elnökválasztási kampány résztvevőinek keménynek kell mutatkozniuk a Trump elnöksége alatt ellenségessé vált USA-val szemben. Emiatt elakadhatnak az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (NAFTA) megújításával kapcsolatos tárgyalások, növelve az amerikai kontinens közepén és északi felén a geopolitikai feszültségeket.

USA-Irán konfliktus

A Trump-adminiszteráció elődeinél keményebb fellépéssel fenyegetőzik Iránnal szemben. A legnagyobb veszély, hogy emiatt a 2015-ben nagy nehezen tető alá hozott megállapodás, amely korlátozza a perzsa ország atomprogramját, összeomlik. Emellett erősödhetnek a konfliktusok Irán és a Perzsa-öböl térségének más államai között. Szaúd-Arábia úgy értelmezheti Washington és Teherán viszonyának romlását, hogy keményebben léphet fel a regionális politikában.

Hanyatló intézmények

A világ országaiban erősödő elitellenesség erodálja a politikai intézményrendszerbe vetett bizalmat a demokratikus országokban. Még az USA médiája és választási rendszerei is megszenvedik ezt. Ez instabilitáshoz, az autoritáriánus törekvések erősödéséhez, a kiszámíthatatlan politikai események és a konfliktusok szaporodásához vezethet.

Elakadó brexittárgyalások

A brexittárgyalások több kátyúba is belefutnak. Az egyik az ír-észak-ír határ ügye, amely pillanatnyilag megoldhatatlannak látszik, hiszen az írek egyik oldalon sem akarnak valódi határt, ám az Egyesült Királyság függetlenségének lényege, hogy az országot valós határok vegyék körbe. Válságba sodorhatja a válás folyamatát az is, ha megbuktatják Theresa May brit miniszterelnököt a kormány brexitirányvonalával elégedetlen tory politikusok.

Identitásválság

Indonéziában és Malajziában az iszlámizmus, Indiában a nacionalizmus, és mindhárom országban a Kína-ellenesség, illetve a kisebbségekkel szembeni indulatok erősödése okozhat súlyos gondot. Megerősödhet az ezekre az érzelmekre játszó identitáspolitika, ami belpolitikai instabilitáshoz és a protekcionizmus feltámadásához vezethet. A végeredmény a befektetési környezet felforgatása lehet.

Ördögi kör Afrikában

Afrika viszonylag stabil országai, például Elefántcsontpart, Nigéria, Kenya és Etiópia azzal a veszéllyel néznek szembe, hogy a szomszédjukból átcsorognak hozzájuk a feszültségek. Ezzel erősödhet a terrorizmus veszélye, amelynek kezelése felemésztheti szűkös erőforrásaikat, és ami elriaszthatja a külföldi befektetőket. Mindez az erőszak újabb hullámához, majd a tőke menekülésének felgyorsulásához, azaz egy ördögi kör kialakulásához vezethet.

A nyitókép forrása: Shutterstock.com