Európa legnagyobb autópiacán minden idők legnagyobb rekordját jelentő 9,2 százalékot ért el az elektromos járművek piaci részesedése márciusban - írta meg a Cleantechnica. Németországban, ahol a BMW, a Mercedes és a VW is gőzerővel állítja át a hagyományos benzin és dízel hajtásláncú autó gyártását hibrid és teljesen elektromos hajtásúvá, most először történt meg az is, hogy több tisztán elektromos autó talált gazdára, mint hibrid.

Mindennek tetejébe a legkelendőbb EV a Tesla Model 3-asa volt, de még a második helyet is "idegen villanyautó", a Renault Zoe szerezte meg. Ami a mennyiségeket illeti, már nem kiugróak az értékek: a Tesla modelljéből 1490 darabot adtak el, a Zoe-ből 1231 darabot. A Volkswagen e-Golfja és az e-up!-ja, valamint a BMW i3.-a csak ezek után jön a felsorolásban.

Autóeladások üzemanyag típusú megoszlása Németországban (2020. március)
Kép: cleantechnica.com

A rossz hír az, hogy a német autópiac is behúzta a kéziféket: márciusban a némeországi autókereskedelmi piac több mint egyharmadával (38 százalékkal) csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ám még ez is jóval bíztatóbb eredmény a jövőre nézve, mint amit Spanyolországban (- 69 százalék), Franciaországban (-72 százalék) és Olaszországban (- 85 százalék) mértek.

Tavaly egész évben nőtt 9 százalékkal az e-autópiac.