Rendkívüli görög válságcsúcs lesz kedden

Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő rendkívüli csúcsértekezletre hívja keddre a közös európai valutát használó országok vezetőit, miután a görög választók elutasították a hitelezők, azaz az eurótagállamok és az IMF támogatási ajánlatát. Az euró lejtőre került a referendum végeredménye nyomán.
Napi.hu, 2015. július 5. vasárnap, 22:50
Fotó: MTI/EPA

Miközben Athén utcáin örömünnep kezdődött azt követően, hogy a vasárnapi népszavazás résztvevőnek több mint 61 százaléka elutasította az ország hitelezőinek tíz nappal korábbi reformcsomagját, úgy tűnik, hogy az örömöt hamar követheti üröm. A BBC értesülése szerint ugyanis az Európai Központi Bank (ECB) nem fogja megemelni a görög bankok euróellátását biztosító utolsó forrást, az ELA hitelt.

Ha ez valóban így történik - az ECB monetáris tanácsa hétfőn ül össze -, akkor nem fognak kinyitni a bankok kedden, ahogy azt a "nemmel" szavazóknak a görög kormány ígérte. A szakértők egyébként húzós hétfőre számítanak az értékpapírpiacokon, mivel sok befektető az "igen" győzelmében bízott, így most kapkodhat átalakítani a portfólióját, hogy kivédje a vagyona leértékelődését.

Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő telefonon egyeztetett egymással. Ennek alapján keddre rendkívüli eurózónás csúcstalálkozóra hívják az eurótagállamok vezetőit, amit azok minden bizonnyal el fognak fogadni. Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport szintén összeül valamikor a héten. Ez a testület hivatott előkészíteni, részletesen kidolgozni bármilyen hitelmegállapodást a görögökkel.

A Görögországból érkező hírek nyomán az euró tett egy nagy lépést a paritás felé a dollárral szemben. A dollár/euró árfolyam benézett az 1,1-es szint alá is. A szakértők egy része szerint hétfő estére akár két százalékkal is gyengülhet a közös európai valuta.

Rövid közleményt adott ki vasárnap este az Európai Bizottság (EB) a görögországi népszavazás eredményére reagálva, melyben a brüsszeli testület annyit tudat: tudomásul veszi, és tiszteletben tartja a referendum kimenetelét. Jean-Claude Juncker, az EB elnöke még vasárnap este és hétfőn is egyeztet az euróövezet másik 18 tagállamának vezetőivel és az uniós intézmények vezetőivel egyaránt, hétfőn reggel konferenciabeszélgetést folytat az eurócsúcson elnöklő Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszterrel, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnökével, valamint Mario Draghival, az Európai Központi Bank vezetőjével, kedden pedig az Európai Parlamentben szólal majd fel.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunorti, 2015.07.06 19:24

@isabella: Itt mindenki utálja a görögöket, engemet kivéve?


...,nem ,csak ne legyen kettős-mérce az eu-ban !!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tamas970, 2015.07.06 19:04

@isabella: Az ECB a résztvevő országok egyetértésével. Az EUR úgy lett kitalálva, hogy egy kvázi új aranypénz legyen (ne lehessen könnyen elinflálni) - ez hasít szíjat a déliek hátából, uis amit ők az elmúlt pár évtizedben pénznek hívtak az egy vicc volt. (Leginkább az olasz Líra)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bradley, 2015.07.06 18:59

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bradley, 2015.07.06 18:58

@isabella: csak attól fosnak, hogy láncreakció indul be. nem látják a nagy szarkavarásban, hogy hol és kinél van a fakanál?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2015.07.06 18:57

Akkor eurót egyáltalán ki nyomtathat?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html