Mint mondta, valamennyi miniszter osztja az álláspontot, hogy a nyár elején végzett teszt nem maradhat egyszeri alkalom, az ellenőrzést rendszeresen meg kell ismételni, és eredményeit nyilvánosságra kell hozni. 

Olli Rehn pénzügyi biztos a közös sajtótájékoztatón kiemelte: a többszöri megmérettetés és átláthatóság fontos abból a szempontból is, hogy az ágazat iránt maradéktalanul helyreálljon a bizalom. Hozzátette, hogy a júliusihoz képest még érdemes javítani a vizsgálat módján is.

A nyári stressz-teszten 91 európai bankot vizsgáltak, és ezek nagy többsége ellenállónak bizonyult a válságjelenségekkel szemben, mindössze 7 banknak nem sikerült teljesítenie a követelményeket. A két vizsgált magyar bank, az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank magasan az elvárt szint felett teljesített. 

Rehnék most hangoztatták, hogy a piacra tett kedvező hatás miatt is folytatni kell a rendszeres ellenőrzéseket. A próbák közti időszak nagyságáról később döntenek, de azt már most elhatározták, hogy az eredmény ugyanúgy nyilvános lesz, mint az első alkalommal.

A belga rendezésű, kötetlen pénzügyminiszteri találkozó pénteken még folytatódik Brüsszelben. A zárónapon a fő téma az EU-nak a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) belüli szerepe, illetve az IMF reformja lesz.