A miniszter az SVT svéd televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a kormány a rendelkezés végrehajtására utasította a rendőrséget és a bevándorlási hatóságot. Rendes esetben az elutasított menedékkérőket menetrend szerinti repülőjáratokon szállítják vissza hazájukba, a nagy számra való tekintettel azonban ezúttal charterjáratokat bérelnek erre a célra. Hozzátette, hogy várhatóan így is évekig tart majd, amíg mindenkit kitoloncolnak.

Svédországban tavaly 163 ezer menedékjog iránti kérelmet adtak be. Az év végéig feldolgozott mintegy 60 ezer kérelem 45 százalékát utasították el.

A skandináv országban a menekültválság miatt novemberben újra bevezették a határellenőrzéseket, január óta pedig minden autóbusz- és vasúttársaság köteles azoknak az utasainak a személyazonosságát megvizsgálni, akik a Dánia és Svédország közötti Öresund-hídon utaznak.

A kormány közlése szerint azóta napi néhány százra csökkent a menekültek száma, amely korábban a heti tízezret is megközelítette.