Litvániában április utolsó hétvégéjétől kezdve működhetnek a kereskedelmi központok, hétfőtől kezdve pedig a fodrászatok és a kozmetikai szalonok is fogadhatnak vendégeket - adta hírül a lengyel Rzeczpospolita. A vendégek fele erre számítva már egy hónappal előre le is foglalta helyét, így a szépészeti szolgáltató cégek repülőrajttal indulhatnak újra.

Kötelezőek maradtak a biztonsági előírások: a bevásárlóközpontokban minden ügyfélnek maszkot kell viselnie, sétálni együtt maximum két személy mehet. Az eladóktól meg kell tartani a két méter távolságot és kapcsolatba sem lehet velük kerülni negyedóránál tovább. A szakértők azt is javasolják, hogy aki teheti érintés nélkül fizessen, parkolni csak minden második helyre szabad.

A 60 év feletti vásárlók reggel 10 és 11 között intézhetik dolgaikat az üzletekben, a boltok 10 és 20 óra között lehetnek nyitva. Az első hírek szerint egyelőre mindenki tartja magát a szabályokhoz, így a bevásárlóközpontokat csak a szokásos látogatók fele kereste fel. A litván légi forgalmat először Frankfurttal, Koppenhágával és Varsóval akarják helyre állítani.

Az önkormányzatok is igyekeznek kivenni a részüket az élet újraindításából. Azt találták ki, hogy az éttermeknek közterületek felajánlásával segítenek: ezeket ideiglenesen lezárják, hogy a vendéglősök mintegy kerthelyiséggé alakíthassák a nyitott helyeket. A fővárosban, Vilniusban például kávéházak is élhetnek ezzel a lehetőséggel. A 2,8 millió lakosú Litvániában 1426 személy fertőzött meg és 41-en vesztették életüket koronavírus-betegségben.