Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) befolyásos tagjai nevük elhallgatását kérve azt mondták a Wall Street Journalnak (WSJ), hogy a Rio de Janeiró-i játékokkal kapcsolatos súlyos gondok miatt a szervezet várhatóan kerülni fogja, hogy a jövőben olyan városnak adja a világ legjelentősebb sporteseményének rendezési jogát, amely a bizonytalanság legkisebb jelét mutatja.

Ezek a nyilatkozatok a leghatározottabb jelei annak, hogy NOB a riói felkészültség súlyos hiányosságai miatt megváltoztatja korábbi stratégiáját az olimpiák rendezésével kapcsolatban. Egy évtizeddel ezelőtt nyitni akartak a világ felé, szélesíteni akarták azoknak a városoknak a körét, amelyek megrendezhetik a játékokat.

Pá-pá feltörekvő országok

A brazil nagyvárost arra szemelték ki, hogy az ott rendezett olimpia nyitánya legyen annak az új érának, amelyben a NOB mintegy körbehordozza az óriási sporteseményt a világon. Ehelyett az élő példája lett annak, milyen bizonytalan a feltörekvő országok helyzete. Azok az ambíciók, amelyek szerint Afrikában vagy Indiában rendeztek volna olimpiát, a WSJ forrásai szerint asztalfiókba kerültek.

A NOB ugyan továbbra is optimistán várja a riói játékok kezdetét, de ezt azzal finomítják, hogy a város felkészítése súlyos zavarokkal terhelt. Az olimpiai park nem készült el, akárcsak a sportolók szállásai. A legnagyobb gond azonban az, hogy a rendezők nem teljesítették azt az ígéretüket, miszerint az olimpia idejére megtisztítják az egyes versenyeknek is helyet adó Guanabara-öblöt.

Soha nem adta volna

A közlekedéssel kapcsolatos vállalásokat visszanyesték és az elkészült rendszereket nem tesztelték megfelelően. A NOB soha nem adta volna oda a rendezés jogát a városnak, ha nem kapott volna garanciát a közlekedési problémák megoldására - mondja Michael Payne, a szervezet korábbi marketingigazgatója, a riói pályázat tanácsadója.

Persze, amikor 2009-ben győzött a város, a szakértők azt jósolták, hogy a brazil lesz a világ ötödik legnagyobb gazdasága. Ehelyett idén évtizedek óta nem látott recesszióba hanyatlott és az ország kormánya végeláthatatlan korrupciós botrányba keveredett az állami olajcég körüli vesztegetési ügyekkel kapcsolatban.

Könnyebb évek

Sok minden változhat hét év alatt - vonta le a nyilvánvaló tanulságot a kanadai Dick Pound a NOB egyik leghosszabb ideje szolgáló tagja. Payne úgy véli, hogy a szervezet tagjai a közeljövőben egyértelműen kerülni fognak minden elkerülhető kockázatot. Arra fognak törekedni, hogy a következő évek könnyebbek legyenek az ideinél.

Ez már az elmúlt két rendezési döntésen is meglátszott. Miután már 2013-ban is nyilvánvalóak voltak a riói problémák, Tokió legyőzte Isztambult a 2020-as nyári játékokért folytatott versenyben. A 2022-es téli olimpiát Peking kapta a kazahsztáni Almati helyett, mert a kínai kormányban megbízhatóbb partnert látnak a NOB tagjai.

Ami a 2024-es olimpiát illeti Párizst és Los Angelest emlegetik lehetséges favoritként szemben Rómával és Budapesttel. Dél-Afrika, amely korábban az egyik legnagyobb esélyes volt, magától visszalépett, miután ugyanolyan gondokkal küszködik, mint Rio de Janeiro.