Ritka nehéz napra készül Merkel

Nehéz nap lesz a Németországot kormányzó nagykoalíció megújításáról folytatott előzetes egyeztetések utolsó fordulója, és sok akadályt kell még eltakarítani a megegyezés felé vezető úton - mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke csütörtökön Berlinben.
Dzindzisz Sztefan, 2018. január 11. csütörtök, 10:33
Fotó: Pixabay

Angela Merkel a testvérpárt Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) folytatott egyeztetés utolsónak szánt, ötödik fordulója előtt tett nyilatkozatában hangsúlyozta, tudja, hogy az emberek megoldásokat várnak a pártoktól, ezért nagy energiával kezd hozzá a tárgyalásnak - írja az MTI.

Martin Schulz, az SPD elnöke szintén azt emelte ki, hogy nagy akadályok vannak még a megállapodás útjában. Hozzátette, hogy várhatóan egész nap tárgyalnak majd. Aláhúzta, hogy pártja csak akkor hajlandó koalícióra lépni vagy támogatni a következő kormányt, ha a berlini vezetés küzd az Európai Unió összetartásáért és megerősítéséért.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2018.01.12 09:01

Ebben az a vicces, hogy Merkel abba bukhat el, amit itthoni fasisztoid elemek várnak tőle. Partnere erősebb Európát akar mint Merkel.
Merkel helyett ha más lesz azt megszívják Orbánék, akárcsak a bunkó Trumpot.
Bunkó bunkóval soha nem érthet egyet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2018.01.12 08:05

@Bahnsteig_Eins: Merkel muss für alle Ewigkeiten verschwinden - sonst sieht es sehr schlimm für Deutschland und für Europa aus :-( Merkel muss weg!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.01.12 03:17

und immer noch keine GroKO, keine Regierung... keine Bundeskuh... was soll das?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.01.12 00:40

Továbbra is nagy a csönd... Pedig alig várjuk a győzedelmes nagykoalíciót... GroKo-ra várva...

Ha ha ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.01.11 20:56

Nagy a csönd... Lehet, hogy most írják Merkel búcsúbeszédét?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html