Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A font hónapok óta nem látott szintre erősödött a dollárral és euróval szemben is, miután a brit konzervatívok mindenkit meglepve - és a szégyenpadra ültetve a szoros eredmény ígérő, felsült közvélemény-kutatókat - fölényesen megnyerték a csütörtöki parlamenti választásokat. Az ázsiai kereskedésben közel két százalékkal 1,5523 dollár/fontra ugrott a jegyzés az amerikai valutával, illetve több mint két százalékkal, 1,3841 euró/fontra a közös európai valutával szemben.

A vezető londoni tőzsdeindex, az FTSE-100 határidős jegyzései 1,8 százalékkal ugrottak meg, és a Royal Bank of Scotland, illetve a Royal Bank of Canada szakértői egyaránt arra számítanak, hogy az államkötvények is erősíteni tudnak. A BBC legutóbbi előrejelzése szerint a toryk 325 képviselői helyhez juthatnak a Westminsterben, ami elegendő az abszolút többséghez a brit parlament 650 tagú alsóházában, mert a házelnök nem szavaz.

Hát persze

Az elemzőknek nem okozott túlzott nehézséget a fejlemények magyarázata. Egyöntetű álláspontjuk, hogy a befektetők a kiszámíthatóság erősödését díjazzák. Miután a konzervatívok folytathatják a kormányzást, az elmúlt öt évben bejáratott módon működik majd tovább a brit gazdaságirányítás, és a stabilitást mindig kedveli a piac. Számos olyan elképzelésüket meg tudják majd valósítani, amelyek első lépéseit az elmúlt időszakban tették meg - fogalmaz Jason Hughes, a CMC Marktes pénzügyi szolgáltató szakértője.

A választók határozott döntése nyomán elillan az a bizonytalansági tényező, amely korábban aggasztotta a piaci szereplőket. Nevezetesen a (nevetségesnek bizonyult) közvélemény-kutatások arról szóltak, hogy egyensúly alakul ki a parlamentben a két nagy párt között, ami megerősíti a kicsik, illetve törpék alkupozícióját - fejtegette a Bloombergnek nyilatkozva Greg Gibbs, az Royal Bank of Scotland stratégája. A torykat eleve inkább piacbarátnak tartják a befektetők, mint a többi pártot - egészíti ki ezt egy további szemponttal Sebastien Galy, a Société Generale devizastratégája.

A mézes hetek után

Ugyanakkor abban is biztosak az elemzők, hogy a font erősödése nem lesz nagyon hosszú életű. A konzervatív győzelem ugyanis azt jelenti, hogy biztosan lesz népszavazás Nagy-Britannia európai uniós tagságáról, azaz az esetleges Brexitről. Ez visszahozza a most egy időre megszűnt bizonytalanságot a szigetországgal kapcsolatban. A font árfolyamát számos tényező fogja mozgatni a következő napokban és hetekben - fogalmaz talányosan Bill O'Neill, az UBX Wealth Management szakértője.

A választás napját követő erősödésnek véget vehetnek a Brexittel, illetve a Skócia önállóságát erősítő intézkedésekkel (devolution) kapcsolatos viták. Az utóbbiak hevességét borítékolni lehet, miután az eredetileg a skót függetlenség kivívására létrejött Skót Nemzeti Párt (SNP) a brit parlament harmadik legerősebb politikai ereje lett a Konzervatív Párt és a Munkáspárt mögött. Addig is, amíg visszatér a bizonytalanság, Hughes szerint a megkönnyebbülés motiválta erősödés tovább erősítheti a fontot a pénteki európai devizakereskedésben.