Egyesek a scifiregények egyik örök jóslatának beteljesülését látják a Volkswagennél történt szerencsétlen balesetben, amelyben egy robot halálos sérüléseket okozott a telepítésével foglalkozó egyik munkásnak - derül ki a Financial Times cikkéből. Két szerelő közül az egyik bement a robotot körülvevő biztonsági zónán belülre, ám a szerkezet beindult és hozzászorította egy fémlemezhez. Később a munkás belehalt a sérüléseibe.

Az aggodalmaskodó szakértők azonnal emlékeztettek arra, hogy nem ez az első eset, amelyben egy automatikus szerkezet halált okoz. Az első balesetet, amely autó-összeszerelő üzemben történt, a múlt század hetvenes éveiben jegyeztek fel. Szerencsétlen módon ez éppen akkor történt, amikor az emberek elkezdtek félni attól, hogy valóra válik egyes scifitörténetek látomása az egyre intelligensebb robotokról, amelyek elveszik az emberek munkáját.

A hozzáértők ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy a gyárakban a nagy robotok elkerített helyen dolgoznak, így nagyon kicsi az esélye annak, hogy balesetet okozzanak. Vannak ugyan már kisebb szerkezetet, amelyek a szalagok mellett együtt tüsténkednek a munkásokkal, ám ezekbe biztonsági rendszereket építenek. Egyesek közülük automatikusan kikapcsolnak, ha valaki túl közel kerül hozzájuk.

A feldolgozóipari üzemek nincsenek a nagyon balesetveszélyes munkahelyek között. Az Egyesült Államokban ezekben 2013-ban 2,1 halálos végű baleset jutott egymillió munkaórára, míg 2006-ban még 2,7 volt ez a szám. A közlekedési eszközök gyártói esetén, még kisebb, 0,9 volt ez a mutató. Eközben a bárokban másfajta munkahelyi ártalmak miatt 16,4 haláleset jutott egymillió munkaórára.