Rohamoz a Lidl, a Profi és a Penny Market

A nagy kereskedelmi multik megkezdték a kistelepülések meghódítását Romániában. Egész sereg cég versenyez a vásárlókért.
Barabás Júlia, 2018. január 16. kedd, 06:20
Fotó: Shutterstock

A városok meghódítása után a községekben is terjeszkednek a kereskedelmi multik Romániában - adta hírül a Maszol. Immáron 2300-hoz közelít azoknak az áruházaknak és boltoknak a száma, amelyeket multinacionális vállalatok működtetnek. Csupán tavaly 300-nál is többet nyitottak, ami rekord.

A legdinamikusabban a Profi terjeszkedett, 200 új egységgel, aminek köszönhetően megelőzte a Mega Image-t. Az utóbbi 50-nél több szupermarketet és kisboltot nyitott - a holland-belga tulajdonban levő cég kiskereskedelmi egységeinek száma ezzel 573-ra nőtt. A Penny Market 20, a Lidl 15, a Carrefour szintén 20 szupermarketet nyitott 2017-ben.

A hagyományos kiskereskedelem visszaszorulása 2018-ban is folytatódni fog, a multik minden eddiginél nagyobb iramban folytatják a terjeszkedést. A Mid Europa Partners nemzetközi befektetési alap tulajdonában levő Profi idén 200 egységgel szándékozik bővíteni hálózatát. A Mega Image a tervek szerint 50-60 szupermarketet és boltot nyit az év végéig, a Penny Market 20-25, a Lidl 10-15 új áruházban gondolkodik, a Kaufland pedig 5-6 hipermarket megnyitását tervezi.

A nyitókép forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK