Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az újság értesülései szerint a döntést Beppe Grillo a római főpolgármester mögött álló 5 Csillag Mozgalom (M5S) ellenzéki párt vezére hozta meg. Beppe Grillo korábban már hangoztatta, hogy Róma "nem kér az olimpiából". A római főpolgármesteri hivatalból kiszivárgott hírek szerint is Virginia Raggi nemet fog mondani, és a bejelentést egy olyan félkész római sportlétesítményben teszi majd, amelynek befejezése évek óta várat magára.

A SkyTg24 olasz hírtelevízió emlékeztette Virginia Raggit, hogy a júniusi főpolgármesteri kampánya záróbeszédében népszavazást ígért Róma 2024-es olimpiai jelöléséről.

Virginia Raggi kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy az anyagi gondok által és korrupciós-közigazgatási botrányoktól sújtott olasz fővárosban nem tartja céleszerűnek olimpiai játékok rendezését. A rendezést ugyanakkor a Matteo Renzi vezette olasz kormány és Giovanni Malago az olasz olimpiai bizottság (CONI) is erősen támogatja. A CONI elnöke többször figyelmeztette Virginia Raggit, hogy az esetleges visszalépés esetén, Róma és Olaszország akár "harminc vagy talán ötven évre" is eleshet egy következő olimpia megrendezésének lehetőségétől.

A háttérben a Matteo Renzi és az M5S közötti belpolitikai küzdelem áll: a kormányváltásra készülő ellenzéki mozgalom nem kívánja támogatni a miniszterelnököt az olimpiai játékok ügyében sem.