Koronavírus: ezt nagyon elszúrta a román kormány

Romániában egy alkotmánybírósági döntés nyomán megszűnt a koronavírus-járvány megfékezését célzó karanténintézkedések jogalapja, így a hatóságok már csak ajánlhatják a fertőzötteknek, vagy a járvány sújtotta országokból érkezőknek, de nem kényszeríthetik őket, hogy legalább két hétig ne érintkezzenek senkivel.
Domokos László, 2020. július 5. vasárnap, 09:50
Fotó: Getty Images

Az alkotmánybíróság június 25-i - most csütörtökön hatályba lépett - döntése által előidézett joghézagra csak a hétvégén derült fény, amikor a román média arról számolt be, hogy a bukaresti hatósági karanténban megfigyelés alatt tartott száz ember közül több mint hatvanan elhagyták a kijelölt épületet, illetve amikor eljutott a sajtóhoz a belügyi államtitkár körlevele, amelyben arra figyelmezteti a megyei prefektusokat, hogy "ideiglenesen felfüggesztik" a hatósági karantén és lakhelyi elkülönítés intézményét, mivel csütörtökön hatályon kívül helyezték a vonatkozó miniszteri rendeletet.

Az alkotmánybíróság ugyanis azt mondta ki, hogy nem lehet miniszteri rendelet szintjén karanténintézkedéseket hozni, de a kormány eddig nem ismerte el nyilvánosan, hogy a rendelkezés következményeként senkit sem lehet már akarata ellenére kórházban, vagy karanténban tartani Romániában.

Ludovic Orban kormányfő szombaton azzal vádolta az alkotmánybíróságot, hogy nem ez az első döntése, amellyel "meghiúsítja" az állampolgárok egészségének és életének védelmében hozott kormányzati intézkedéskeet. A miniszterelnök azt javasolta a román állampolgároknak: ne vegyék figyelembe az alkotmánybíróság döntését, cselekedjenek felelősségteljesen, ahogy eddig is tették, a "magától értetődő szabályokat" követve.

Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke szerint az alaptörvény világosan kimondja, hogy az állampolgári alapjogokat csak törvénnyel lehet korlátozni, és nem a taláros testület tehet arról a hibáról, hogy a jogalkotó ezt a döntést alkotmánysértő módon az egészségügyi miniszter hatáskörébe utalta.

Marcel Ciolacu házelnök, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke szerint a miniszterelnök aláássa az alkotmányos rendet és anarchiára buzdít, amikor kormánya "inkompetenciája" miatt egy alkotmánybírósági döntés semmibe vételére szólítja fel a polgárokat.

A jobbközép kisebbségi kormány azt ígérte, hogy jövő hét elejére elkészíti azt a jogszabály-tervezetet, amely immár törvény - és nem egészségügyi miniszteri rendelet - szintjén szabályozza a karanténintézkedéseket. Ezt azonban a baloldali parlamenti többségnek is meg kell szavaznia, ahhoz, hogy felszámolják Romániában a karanténintézkedéseket jogalap nélkül hagyó joghézagot.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Józsi2222, 2020.07.06 22:07

A román alkotmánybíróság döntése jogos.
Törvényt kellett volna hozni ez ügyben.
Málunk volt ilyen.
Orbán felhatalmazása.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ballada, 2020.07.05 18:54

Orbán a hibás, az alkotmánybíróság meg az agyhalott lúzer, rendelkezésük miatti halálesetekért nyugodtan vállalhatják a felelősséget.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html