A politikus szerint a büdzsé törvénytervezete alkotmányellenes rendelkezéseket tartalmaz, hiszen a kormány és a parlament nem vett figyelembe az Európai Unióval szemben vállalt kötelezettségeket, illetve "alapvető jogokat sért" - írta az MTI.

A román parlament a múlt pénteken fogadta el a 2019-es költségvetés törvénytervezetét, amelyet a kormány megkésve, február 8-án fogadott el és terjesztett a törvényhozói testület elé.

Iohannis szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányzása "megbukott", hiszen a kórházakban minduntalan gondok vannak, az oktatás alulfinanszírozott. Hazugságnak nevezte, hogy a kormány a beruházásokat prioritásnak tekinti. Valójában nem akarják, hogy megvalósuljanak a közberuházások, mivel nincs rájuk pénz. Iohannis szerint ezzel magyarázható a költségvetés késői beterjesztése, ugyanis a kabinet azt akarja, ne maradjon idő beütemezett fejlesztések kivitelezésére. Az elnök a mintegy bő tízperces nyilatkozatában többször is "nemzeti szégyennek" nevezte a költségvetést.

Azt is bírálta, hogy a pártok finanszírozása jelentősen megnőtt. Nehezményezte, hogy a helyi önkormányzatok 1 milliárd lejjel kevesebbet kapnak, emiatt "biztos áldozatai" a költségvetésnek.

Az elnök megtámadja az alkotmánybíróságon annak a törvénytervezetnek az elfogadását is, amellyel a törvényhozás módosította az államháztartási hiányt szabályozó jogszabályt, ugyanis csak így lehetne alkalmazni az ellenzék javaslatára bekerült módosító indítványt, miszerint jelentősen nő a 2 év alatti és 2 év fölötti gyerekek után járó családtámogatás. Ezért az eredetileg GDP-arányosan 2,55 százalékos államháztartási hiányt 2,76 százalékra emelte a parlament. A kormány 5,5 százalékos gazdasági növekedésre számít, amit elemzők túl derűlátónak tartanak.

A román kormánypártok politikai elfogultsággal vádolják az elnököt, aki szerintük folyamatosan választási kampányban van, hiszen az év végén elnökválasztásra kerül sor Romániában és Iohannis újabb mandátumért száll versenybe. A kormánnyal nyílt politikai háborúban levő Iohannis az utóbbi hónapokban szinte minden fontos törvénytervezetet megtámadott az alkotmánybíróságon.