Romániában május 15. után lehet szó a korlátozások fokozatos enyhítéséről

Romániában május 15. után lehet szó a hatóságok által elrendelt korlátozások fokozatos enyhítéséről, a koronavírus-járvány adatainak függvényében - jelentette be kedden Klaus Iohannis államfő a kormány tagjaival folytatott egyeztetése után az MTI szerint.
Szabó Zsuzsanna, 2020. április 21. kedd, 22:43
Fotó: Getty Images

Az elnök köszöntet mondott a román állampolgároknak és a papoknak, hogy a húsvét idején betartották a járványügyi intézkedéseket, a templomokban a hívek jelenléte nélkül ünnepeltek, és az emberek megértették, hogy otthon kell maradniuk. Iohannis ugyanakkor elítélte azt a "kevés, de annál feltűnőbb" rendbontót, aki az utóbbi napokban erőszakos cselekményekkel, a kijárási korlátozások megsértésével hívta fel magára figyelmet, és úgy értékelte: helyénvaló volt a rendőrség határozott fellépése velük szemben.

Az elnök emlékeztetett: május 15-ig meghosszabbították a március közepén elrendelt rendkívüli állapotot. Ha a megbetegedések és a járvány halálos áldozatainak száma csökken, és a javul a járványügyi helyzet, akkor elkezdődhet a korlátozások fokozatos feloldása - ígérte.

Iohannis rámutatott: bizonyos megszorításokat továbbra is be kell tartani, a fegyelmezett, elővigyázatos magatartásra, a távolságtartásra továbbra is szükség lesz. A hatósági szigor enyhítése csak azt jelenti, hogy az állam kevésbé avatkozik bele az emberek életébe, de ez együtt jár azzal, hogy az állampolgárokra nagyobb felelősség hárul a járvány terjedésének megfékezésében.

Az államfő hozzátette: a korlátozások enyhítésének menetrendjét az egészségügyi, gazdasági és belügyminisztérium illetékesei fogják bejelenteni.
Szó sem lehet arról, hogy a 65 év felettieket karanténba zárják - szögezte le Iohannis, cáfolva a Matei Bals járványkórház igazgatójának felvetését, akinek a rendkívüli állapot utáni időszakkal kapcsolatos "tervezete" közfelháborodást okozott az országban.

"Ez elfogadhatatlan. Szabad országban élünk, semmi esetre sem hozunk ilyen önkényuralmi intézkedéseket. Az idősek legyenek nyugodtak: senki sem fogja elhurcolni őket otthonaikból, senki sem fogja karanténba zárni, embertelen dolgokra kötelezni őket" - mondta Iohannis. Az ilyen pánikkeltő felvetésekre semmi szükség: az időseket tanácsokkal és útmutatással fogják segíteni, hogy elkerüljék a fertőzést - mondta a román államfő.

HOZZÁSZÓLÁSOK