Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A román központi bank (BNR) elnöke, Mugur Isarescu a New York Times szerint úgy nyilatkozott: szó sem lehet róla, hogy az ország tartsa az euró bevezetésére eredetileg tervezett 2015-ös dátumot, ezzel együtt "hasznos gyakorlatnak" minősítette az eurózóna tagságához szükséges gazdasági feltételek teljesítésére való törekvést és a költségvetési hiánynak a GDP 3 százaléka alatt tartását.

Isarescu hangsúlyozta, hogy a saját valuta megtartása nagyobb manőverezési lehetőséget adott az országnak, függetlenségének köszönhetően a helyzet változásainak megfelelően alakíthatták a kamatokat, ellenőrizhették a likviditását és hagyhatták leértékelődni a nemzeti valutát - írta a Romania Insider.

A Ziarul Financiar gazdasági hírügynökség megszólalta a bank vezető közgazdászát, Valentin Lazeát, aki szerint a csatlakozás menetrendjét a decemberi választások után alakuló új kormány fogja meghatározni, ami eleve valószínűtlenné teszi, hogy 2013 januárjában be tudjanak lépni az ERM rendszerbe, az eurózóna "előszobájába", ahol minimum két évet kell eltölteni, ez is kérdésessé teszi a 2015-ös belépést. Lazea ráadásul úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetben nem is biztos, hogy érdemes ezzel sietni, és megkérdőjelezhető az eurózóna készsége is új tagok felvételére.

Viktor Ponta miniszterelnök óvatosan bár, de csatlakozott az előtte szólókhoz, kiemelve, hogy a 2015-ös célkitűzés "nincs kőbe vésve". Ennek ellenére - mint a Balkan Insight idézte -Románia továbbra is mindent meg fog tenni, hogy teljesítse az euró bevezetésének feltételeit, így az infláció és a költségvetési hiány leszorítását is.