A román államfő elmondta: Romániának az idén minden bizonnyal nem lesz szüksége egy euróra sem az IMF szervezésében megkötött nemzetközi többoldalú elővigyázatossági hitelszerződésből. Ez utóbbit Románia a tavasszal kötötte meg, annak értelmében az IMF 3,5 milliárd eurót, az Európai Unió pedig 1,5 milliárd eurót biztosít az országnak. Románia csak abban az esetben használja fel ezt a pénzt, ha váratlan válsághelyzet áll elő. Basescu kizárta annak a lehetőségét, hogy az idén szüksége lenne Romániának az IMF-EU hitelre.

Az államfő a jövő évre vonatkozóan nem foglalt állást arra hivatkozva, hogy a nemzetközi gazdasági helyzet képlékeny, és - mint mondta - lehetetlen előrelátni a jövő év fejleményeit.

Romániában tartózkodik jelenleg az IMF, az EU és a Világbank szakértőiből álló küldöttség a szokásos, kéthetes felülvizsgálati látogatáson. A küldöttség augusztus 1-ig tartózkodik Romániában.

A román pénzügyminisztérium a héten tette közzé az első félévre vonatkozó költségvetési hiányt, amely elérte a bruttó össztermék (GDP) 2,07 százalékát, ez kevesebb mint amennyi az IMF-megállapodásban szerepel. Az első hat hónapban a konszolidált költségvetés hiánya 11,3 milliárd lej (2,67 milliárd euró) volt, ami az IMF-fel való megegyezés szerint megszabott 12,6 milliárd lej (2,98 milliárd euró) hiánycél alatt van.

Az IMF és a román kormány az idén 1,5 százalékos gazdasági növekedésre számít. A nemzetközi hitelezők küldöttségének tagjai derűlátóan nyilatkoztak a célértékről, és reményüket fejezték ki, hogy Románia teljesíteni tudja az idén a remélt GDP-növekedést.