Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő keddi közleménye szerint Ilham Alijev, Azerbajdzsán elnöke, Traian Basescu, Románia elnöke, Mihail Szaakasvili, Grúzia elnöke és Orbán Viktor aláírták a Bakui Nyilatkozatot, amely jelentős hozzájárulás Európa energiabiztonsága és az energiapiaci verseny megteremtéséhez.

A nyilatkozat szövege szerint az aláírók támogatják a projektet, amelynek célja, hogy "az Azerbajdzsán, Grúzia, Románia és Magyarország közötti összeköttetés által diverzifikálja a szénhidrogén erőforrások szállítását", és ösztönöznek "minden olyan szükséges lépést, amely biztosítja az Európai Unió támogatását az AGRI-val, mint a Déli Folyosóhoz és az európai energiabiztonsághoz történő hozzájárulással kapcsolatban."

A Bloomberg ugyanakkor a román elnöki hivatalra hivatkozva azt írta, hogy a négy ország folyékony földgáz (LNG) terminálok építésére vonatkozó megállapodást kötött.

Az AGRI projekt tervei szerint cseppfolyósított azerbajdzsáni gázt szállítanak Romániába Grúzián keresztül. Az azerbajdzsáni gázt a jelenlegi gázszállító hálózaton keresztül Grúzia fekete-tengeri partvidékére juttatják el, ahol cseppfolyósítják, majd az erre alkalmas hajókkal a romániai Konstanca (Constanta) kikötőjébe szállítják. Itt visszaállítják a gáz eredeti halmazállapotát, majd azt a romániai és az Európai Unió más felhasználóihoz továbbítják.

Ugyancsak kedden az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség arról számolt be, hogy az azeri fővárosban zajló azeri-grúz-magyar-román kormányfői találkozó keretében emlékeztetőt írtak alá annak a közös projektvállalatnak a meglapításáról, amelynek feladata az AGRI megvalósítása lesz.

A dokumentumot az azeri, grúz és a román állami kőolaj- és gázipari vállalatok vezetői látták el kézjegyükkel. A felek egyben aláírták az általuk létrehozandó közös projektvállalat alapszabályát. A létrehozandó vállalat készíti el a projektet megalapozó műszaki-gazdasági számításokat, vonja be a vállalkozásba a befektetőket, határoz a felmerülő műszaki és a kereskedelmi kérdésekről.

A résztvevők megállapodása szerint a közös projektvállalat a román törvények alapján hozzák létre és Bukarestben lesz bejegyezve. A projektben a résztvevők egyenlő - 33 százalékos - arányban vesznek részt. Nincs kizárva azonban, hogy a résztvevők száma megnő a jövőben - jelentette az orosz hírügynökség.

Az ITAR-TASZSZ szerint az AGRI projekt keretében a szállítások mennyisége az első időkben eléri a 8 milliárd köbmétert. A projekt jövedelmezőségégtől függően a későbbiekben növelhetik a szállítandó gáz mennyiségét. A projekt megvalósítási költsége az előzetes számítások szerint 4-4,5 milliárd euró lesz.