Súlyos ellentmondás feszül a lengyel hadseregre költött összeg és a katonaság állapota között - derül ki a gazeta.pl cikkéből. A stockholmi Internatioal Peace Reserch Institute (SIPRI) szerint Lengyelország 9,7 milliárd dollárt költ hadseregére, amellyel a világ országainak összehasonlításában a 25. helyen áll és tejesíti a NATO elvárását, amely szerint a tagállamoknak GDP-jük legalább két százalékát kell védelmi célokra költeniük

Eközben a varsói állami számvevőszék (NIK) 12 katonai egységet áttekintő vizsgálta csak kettőnél találta rendben a teljes eszköztárat és felszerelést. Az ellenőrzést 2014-2016 között végezték.

A NIK jelentésében az olvasható, hogy a katonai ingatlanok 4,2 százaléka veszélyes a használóira, több mint 14,7 százalékuk felújítást igényel. Hiányos a felszerelés és a meglévő berendezések, eszközök jelentős része elöregedett, cseréjük túl lassan történik, ami rontja a katonai alakulatok harckészültségét.

A NIK riadót fújt azért is, mert a katonákat nem képezik ki megfelelően, hiányoznak például a lőgyakorlatok. A helyőrségek több mint felének nincs lőtere, a katonák tehát más egységhez kénytelenek utazni - ami persze többletköltséget jelent. Hiányoznak az ejtőernyősök kiképzését segítő tornyok, a lőterek a tankoknak és a katonai raktárak

Nem jobb a helyzet a gyakorlóterekkel sem, ezek 38 százaléka sürgős felújítást igényel, 14 százalékukat már kizártak a használatból, jó néhány közülük 20-30 éve várja a sorsát.

A katonai járműveket szintén vizsgálták. Kiderült, hogy ezek többségét több mint 20 éve használják, de akad olyan is, amely 40 éve szolgál. Nem kevesebb, mint 56 százalékuk legalább 15 éves. Ezek egy részét élelmiszer szállítására használják. Az egészségügyi járművek 36 százaléka szintén ennyi idős.