Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Anthony Fauci, az amerikai járványügyi hivatal vezetője, az USA legtekintélyesebb szakértője ezen a téren arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államokban a helyi szintű egészségügyi ellátás infrastruktúrája romokban hever és felszólította a kormányt, hogy tanulva a jelenleg dühöngő pandémiából fordítson kellő erőforrásokat a felkészülésre a következő vírus támadásával szemben - adta hírül a Financial Times. A Fehért Ház koronavírus-akciócsoportjának legtapasztaltabb doktora, akit Donald Trump államfő többször bírált szerinte túl sötét előrejelzései miatt, konkrét javaslatokkal állt elő.

Mindenekelőtt úgy véli, hogy az USA-ban több belgyógyászt kellene képezni, mert enélkül az orvosok kénytelenek úgy dolgozni, mintha repülés közben kellene megépíteniük a repülőgépet, amelyen haladnak. Emellett több olyan platform technológiát kellene kifejleszteni, amelyeket gyorsan telepíteni lehet, ha új betegségfajták ütnék fel a fejüket.

Túlgyőzték magukat

Alaposan kidolgozott felkészülési tervekkel és beavatkozási képességekkel kell rendelkeznünk, mert a járvány nem olyasmi, ami egyszer jön, azután örökre eltűnik - fejtegette egy online egyetemi előadáson. Úgy látja, a gondok forrása részeben az, hogy a közegészségügy "túlgyőzte magát", nagyon sikeres volt az olyan korábbi járványok elleni küzdelemben, mint a himlő vagy a tébécé.

Fauci azt követően szólalt meg - jelezve, hogy tartja magát saját szakmai véleményéhez -, hogy a Trump-adminisztráció számos tagja megkérdőjelezte azt az álláspontját, miszerint az USA nem jól kezeli a koronavírus-járványt. Megjegyzésének hátteret ad, hogy Florida, Texas és Kalifornia államokban fel kellett függeszteni a korlátozások lazítását, sőt újra szigorítani kellett, mert megugrott a fertőzések száma.

Eközben Brett Giroit, a kormány válságstábjának másik tagja azt mondta az NBC-nek, hogy Fauci szerinte nem mindig veszi figyelembe a nemzet általános érdekeit. (Feltehetően arra gondolt, hogy nem szabad Amerikát rossz színben feltüntetni akkor sem, ha rossz színben van.) Fauci ennek ellenére bírálja a korlátozások lazítását szorgalmazó kormánypolitikát, nem véletlen, hogy - mint azt július elején a Financial Timesnak elárulta - két hónapja nem tájékoztathatta az elnököt a járványhelyzetről és nem tehetett javaslatokat a teendőkre.

Titokzatos kórokozó

Fauci munkaköri kötelezettségeihez hozzátartozik, hogy felügyeli a koronavírussal kapcsolatos gyógyszerkutatásokat. Ezzel kapcsolatban elárulta, hogy azokban a szerekben lát fantáziát, amelyek serkentik az emberek immunrendszerét. Ilyen típusú készítményekkel kísérletezik például az indianapolisi Eli Lilly gyógyszergyártó és a New York-i Regeneron biotechnológiai cég.

Fauci három olyan kérdést emelt ki előadásában, amelyre a koronavírussal összefüggésben egyelőre nem tudjuk a választ. Az első az, hogy milyen hosszú ideig tart a felgyógyult betegek immunitása vele szemben. Ezzel részben arra a brit kutatásra utalhatott, amely szerint ez csupán három hét. A második nyitott kérdés a betegek egy részénél tapasztalt szokatlan hatás, például a gyerekeknél megjelent gyulladásos tünetek oka. Végül a harmadik a betegség hosszú távú hatása. Vannak páciensek, akik megbetegednek, kórházba kerülnek, majd miután távoztak onnan arról számolnak be, hogy még hetekig vagy hónapokig érzik a betegség hatását, azaz nem tér vissza normális közérzetük.