Miközben az ukrán államfő mellett állt a tűző napon, egész testében remegni kezdett, és a száját összeszorítva igyekezett kezelni a helyzetet, miközben egy katonazenekar eljátszotta az ukrán és a német himnuszt - olvasható a portálon.

A himnuszok után a kancellár már jobban nézett ki, gyorsan végigsétált Zelenszkijjel a vörös szőnyegen, megállva egy tisztelgésre a zenekar előtt.

Később újságírók érdeklődtek hogylétéről a sajtótájékoztatón, amit széles mosollyal fogadott. Elmondta: "azóta megittam legalább három pohár vizet, amire már nagy szükségem volt, most pedig nagyszerűen vagyok."

Merkel a jövő hónapban lesz 65 éves, és nem tudni arról, hogy egészségügyi problémái lennének.