Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A középkorúak sokkal hatékonyabbak részmunkaidős állásokban, mivel így kognitív képességeik sokkal jobban működnek, mintha heti 40 órát töltenének munkával. A Melbourne Institute kutatói háromezer férfit és három és félezer nőt teszteltek, miközben munkahelyi szokásaikat is vizsgálták. Az eredmény az volt, hogy a heti 25 órát dolgozók sokkal hatékonyabbak voltak, mint a többiek. A heti 55 órát dolgozók pedig rosszabb eredményeket produkáltak a gondolkodási folyamatokat vizsgáló tesztek során, mint a munkanélküliek vagy a nyugdíjasok.

Az egyik szerző, Colin McKenzie, a Keio Egyetem professzora megjegyezte: "A legtöbb ország megemeli a nyugdíj korhatárt, azaz több embernek kell majd idősebb korában is dolgoznia. Az értelmi stimuláció a munkaóráktól is függhet, de a munka egyfajta kétélű kard. Egyfelől stimulálhatja az agyat, de a hosszú munkaórák stresszt és fáradságot okoznak, ami károsíthatja a kognitív funkciókat. A tanulmány szerint a középkorúak és az idősek esetében a rövidebb munkaidő előnyösebben hat az agyi funkciókra.

Az utóbbi években több európai ország döntött úgy, hogy megemeli a nyugdíj korhatárt. Nagy-Britanniában például 68 éves kortól jár majd állami nyugdíj az 1989 után születetteknek, jelenleg pedig 65 évtől lehet nyugdíjba menni. A brit kormány közölte, hogy öt évente felülvizsgálja, hogy tovább kell-e emelni a korhatárt. Magyarországon, Németországban, Spanyolországban, Görögországban és Olaszországban is 65 év a korhatár, de utóbbi két országban a nők már hatvanéves kortól jogosultak a juttatásra.