Lengyelországban a koronavírus elleni oltás első szakaszában csak egy szűk réteget jelöltek ki, és az ígéretek ellenére nagyon sok ember még ebből a csoportból sem kapta meg a védettséget - írja az onet.pl. Michal Dworczyk kancelláriaminiszter már januárban kénytelen volt elismerni, hogy hibáztak, aminek gyors orvoslását ígérte.

A 60 éven felüli krónikus betegeket ugyanis kivették az oltások első szakaszából, amit már csak a második szakaszban tudnak pótolni. Ezt meg is fogják tenni - mondta a miniszter. Ugyanakkor az első szakaszban ebből a csoportból nagyon kevesen jelentkeztek oltásra.

Miután a felháborodás nagy volt, a kormányzati szervek igyekeztek kijavítani a hibájukat. Dworczyk bejelentette, hogy az első csoportot három alcsoportra osztották, amelyekben a krónikus betegek élveznek elsőbbséget, ám az asztmások, a magas vérnyomásban szenvedők, a cukorbetegek, az infarktuson átesettek és a rákos betegek többsége kiesett a sorból. Ezek után jelent meg az új rendelet, amelyből az derült ki, hogy alig egy részük számíthat az első szakaszban az oltásra.

Azok között, akik mégis bekerültek az első csoportba néhány daganatos betegségben szenvedők voltak túlsúlyban, ők ugyanis sokkal rosszabbul viselik a betegséget és gyakrabban halnak meg, mint mások - mondta az onet.pl-nek Wieslaw Jedrzejczak hematológus professzor. Náluk a vírus könnyebben mutálódik: minél hosszabban van szervezetükben, annál rosszabb a helyzet, mert ki tud alakulni az új változat. Így a koronavírus új, lengyel mutációja jöhet létre.