Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Parlament (EP) képviselőit sokan arra biztatják, hogy lépjenek fel keményen az Orbán Viktor vezette magyar kormány ellen annak a jelentésnek a szavazásán, amely szerint Magyarországon súlyosan megsértik a jog uralmának érvényesülését - vezeti fel cikkét a brit Guardian. A voksoláson, amely szeptember 12-én lesz, arról döntenek a EP-képviselők, hogy kezdeményezik-e az uniós alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárás elindítását Magyarország ellen az EU alapértékeinek megsértése miatt. A történet vége az ország szavazati jogának felfüggesztése lehet.

Ha a parlament támogatja ezt a kezdeményezést, az egyet jelent azzal, hogy az EU a korábbiaknál sokkal keményebben lép fel az elmúlt nyolc és fél évben Magyarországon kiépült rezsimmel szemben. A Guardian emlékeztet azokra a jelentésekre, amelyek szerint Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése után gyengítették a sajtószabadságot, a jogszolgáltatás függetlenségét és az EU-s források egy része a kormányfő környezetéhez tartozó üzletemberek zsebébe került.

Minden bizonytalan

A szavazás előtt senki sem tudta megmondani, mi lehet annak végeredménye. Az borítékolható, hogy Magyarország áprilisban újraválasztott miniszerelnöke harcias performanszot vezet elő az EP vitájában. Régóta azzal vádolja az EU-t, hogy hatáskörén túllépve beleavatkozik a tagállamok politikai életébe. Ebben egyetértenek vele a parlamentben még jelen lévő brit konzervatív képviselők is és számíthat a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt egy részének támogatására is.

Ahhoz, hogy elinduljon a 7. cikkely szerinti eljárás, az erre vonatkozó javaslatnak kétharmados támogatást kell kapnia. Judith Sargentini holland zöld EP-képviselő, a magyarországi helyzetről szóló jelentés készítője a voksolást megelőző napokban teljesen bizonytalannak látta annak kimenetelét.

Azzal biztatta kollégáit az igen gomb megnyomására, hogy a tények nem hazudnak, és ő ezek alapján jutott jelentésében arra a következtetésre, hogy Magyarországon rendszer szinten sérül az európai alapjogok és értékek érvényesülése. Óvott a tartózkodástól, mert az kívülről a javaslat elutasításának értékelhető, hiszen csökkenti a minősített többség elérésének esélyét.

Propagandagyőzelem

A 7. cikkely célja ugyan, hogy elejét vegye a demokrácia leépülésének a tagállamokban, ám az európai intézmények idegenkednek az alkalmazásától. Az Európai Bizottság például eljárást folytat ennek alapján a varsói kormány ellen a lengyelországi bírósági reform miatt, ám Brüsszelben attól tartanak, hogy ha alkudozás helyett kőkeményen lépnének fel, akkor azt a lengyel vezetés EU-ellenes propagandára használná fel.

Lényegében erről beszélt a Guardianban megszólaló Mráz Ágoston, a brit sajtóorgánum leírása szerint kormánymegrendelésekből élő Nézőpont Intézet igazgatója is, aki szerint az egész EP-s procedúra csak erősíti Orbán belpolitikai irányvonalát, hiszen egy Magyarország függetlensége ellen indított támadásként tálalhatja azt. Sargentini elfogadja ezeket az érveket, de úgy véli, hogy az EU-tagállamoknak nem kellene hagyniuk, hogy a magyar vezetés teljes gázzal távolodjon a demokráciától.

Új szempont

A "magyar kérdés" megosztja az EPP-t: egyes képviselők, főként észak-európaiak azzal fenyegetőznek, hogy vagy a Fidesz vagy az ő pártjaik hagyják el a pártcsaládot. Manfred Weber, aki a napokban jelentette be, hogy indul az Európai Bizottság elnöki tisztségéért a jövő évi választáson, új szempontot hoz a vitába. Hangsúlyozza, hogy nagyon aggasztják civil szervezetek jogviszonyát újraszabályozó magyarországi törvények, illetve az, hogy bizonytalan a Közép-európai Egyetem (CEU) sorsa.

Ugyanakkor azt mondja: azért nem támogatja a Fidesz kizárását az EPP-ből, mert az a David Cameron korábbi brit miniszterelnök vezette brit konzervatívok önkéntes támogatására emlékezteti. Ez volt az a politikai lépés - véli -, amely elvezetett ahhoz, hogy a britek többsége a 2016. júniusi népszavazáson a brexit mellett döntött. Nem akarja, hogy ez megismétlődjön Kelet-Közép-Európbában.

A toryk EP képviselői várhatóan a 7. cikkely szerinti eljárás elindítása ellen szavaznak. Hangadóik azt mondják, hogy ezzel nem írják alá azt, amit az Orbán-kormány Magyarországon csinál, de úgy gondolják, hogy az Európai Parlamentnek nem kellene beleavatkoznia az EU-tagállamok politikai folyamataiba. Sargentini hozzátesz ehhez egy megjegyzést: Theresa May brit miniszterelnök úgy érzi, hogy Orbán Viktor támogatja a brexittárgyalásokon, ami nagyon érdekes...

A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu