Jeroen Dijsselbloem (ejtsd: Dessölblum) holland pénzügyminiszter veheti át az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport, továbbá az EU 27 tagállamának tárcavezetőit összefogó Ecofin vezetését luxemburgi kollégájától Jean-Claude Junckertől - az utódlás lesz a legfontosabb téma a testület mai és holnapi ülésén. A holland munkáspárti politikus mindössze három hónapja tölti be ezt a tisztet, ám főnöke, Hans Spekman, a Munkáspárt elnöke szerint ez nem érv ellene, hiszen a pénzügyi válságot nagyon tapasztalt pénzügyi vezetők hozták össze, akik azóta sem találták meg igazán a kiutat az összeomlásból.

A 46 éves Dijsselbloem agrárközgazdász, de majdnem teljes életét a politikában töltötte - derül ki a Wall Street Journal összefoglalójából. A holland parlamentnek 2000-ben lett tagja, először 2007-ben hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy vitát kezdett az erőszakos videojátékok és az erotikus zenei klipek készítésének morális vonatkozásairól. Dijsselbloemot tartják a Munkáspárt váratlan szeptemberi győzelmét megalapozó egyik politikusnak, és jelentős szerepet játszott a jobbközép Liberális Párttal folytatott koalíciós tárgyalásokon.

Disznókat és zöldségeket nevel

A hozzá közel állók szerint Dijsselbloem idealista, akinek politikai nézetei szigorú munkaetikájában és életmódjában gyökereznek. Háza a Rajna mellett van, ahol kis disznófarmot is fenntart és zöldségeket is termeszt. Okos ember, akit jó kapcsolatteremtő képességgel áldott meg sors - állítja Adriaan Schout, a Holland Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (Clingendael Institute) igazgatóhelyettese.

Feladata nem lesz könnyű, Juncker energikus vezetői stílusáról volt híres: ha kellett, kiszivárogtatta a megegyezés hírét a sajtónak, hogy kényszerhelyzetbe hozza kollégáit, és attól sem riadt vissza, hogy hajnalig ne engedje haza őket, ha erre volt szükség a kompromisszum kiizzadásához. Dijsselbloem talán legnehezebb feladata az lesz, hogy közvetítsen az eurózóna északi és déli országai között. Juncker irodája közleményt adott ki arról, hogy ma döntenek az utód személyéről, ám francia tisztviselők jelezték, hogy alaposabb vitát szeretnének, mielőtt rábólintanak a jelöltre.

Az eurócsoport tárgyal a Ciprusnak nyújtandó segélycsomagról, amely Wolfgand Schäuble német pénzügyminiszter szerint az ország aprócska mérete miatt nem lesz egy fogós probléma. Emellett szó lesz a pénzügyi tranzakciós adóról és szakértők szerint tovább folytatják a bankunió ügyének felvizezését, azaz halogatják a növekvő államadósságok és a bankok fizetésképtelensége közötti kapcsolat világos elszakítását.