Az Andrej Babis multimilliárdos vállalkozó, pénzügyminiszter vezette mozgalom a 13 régió közül kilencben győzött, kettőben a legerősebb kormánypárt, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), egyben pedig a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) végzett az első helyen. Egy régióban a polgármestereket és függetleneket tömörítő mozgalom nyert. A jobboldali ellenzéki pártoknak egyetlen régióban sem sikerült nyernie a szavazatok mintegy 90 százalékának összeszámlálása után.

"Az emberek úgy döntöttek, hogy nyolc éves szociáldemokrata irányítás után változásra van szükség a régiókban" - jelentette ki Bohuslav Sobotka szociáldemokrata cseh miniszterelnök, nehezen titkolva, hogy pártja számára az eredmény kudarc. Sobotka szerint a szociáldemokratáknak új programcélokat kell megfogalmaznia, hogy új választókat, szélesebb támogatást szerezzen. A CSSD-nek a 13 régió közül eddig 11-ben volt elöljárója.

A részleges szenátusi választás első fordulójában 27 mandátumért mérkőztek a pártok. A kormánypártok közül az ANO mozgalomnak 17 jelöltje, a szociáldemokratáknak és a kereszténydemokratáknak egyaránt nyolc-nyolc jelöltje jutott tovább a még nem végleges eredmények alapján a második fordulóba, amelyre egy hét múlva kerül sor.