Vang Ji személyében 14 év után első ízben látogatott el a kínai diplomácia vezetője Prágába. A kínai kormányfő 2005-ben és 2009-ben járt Prágában.

"Prágának nagy esélye van arra, hogy a kínai pénzintézetek európai központjává váljon. Esély van arra, hogy a kínai pénzintézetek Prágából tartsák a kapcsolatot Közép- és Kelet Európa országaival, illetve az Európai Unióval is" - mondta Sobotka újságíróknak.

A már korábban aláírt megállapodás szerint az év végig irodát nyit Prágában a Bank of China, amely az egyik legnagyobb állami bank a távol-keleti országban. A cseh-kínai kapcsolatok erősödését segíti, hogy szeptemberben közvetlen légi járat indult Prága és Peking között, míg a kelet-csehországi Hradec Královéban nagy kínai orvosi központot nyitottak.

"A cseh kormány azt szeretné, ha egy újabb közvetlen légi járat is létrejönne országaink között" - jegyezte meg Sobotka. A kormányfő leszögezte, hogy egyre növekszik a Csehországba látogató kínai turisták száma. Tavaly 211 ezer kínai járt Csehországban, míg az idén a számuk meghaladja a 300 ezret is - jegyezte meg.

A cseh miniszterelnök novemberben tesz hivatalos látogatást Kínában, útjára számos vállalkozó kíséri el, és a tervek szerint több államközi egyezményt írnak alá.

A kínai diplomácia vezetőjét délután fogadta Milos Zeman cseh államfő, aki a közelmúltban két esetben is járt Pekingben szintén népes vállalkozói delegációval.