Soha nem látott drámát hoz a jövő hét az EU-ban

A brit kormány válságba került, miután a kemény brexit mellett kiálló miniszterei összefogva a hasonlóképpen gondolkodó konzervatív parlamenti képviselőkkel gyakorlatilag ultimátumot intéztek a miniszterelnökhöz: megbuktatják, ha nem áll egyértelműen melléjük.
Komócsin Sándor, 2018. május 3. csütörtök, 19:02
Fotó: Shutterstock

Az Egyesült Királyság miniszterelnöke kisebbségben maradt saját kormányában a szerdai kabinetülésen, amelyen arról vitatkoztak a jelen lévő miniszterek, elkötelezze-e a londoni vezetés magát amellett, hogy az Egyesült Királyság kilép az EU vámuniójából vagy próbáljanak valamilyen középutat keresni a vámuniós részvétel és a kilépés között - adta hírül a Bloomberg. Többségbe kerültek azok a tárcavezetők, akik az előbbi mellett teszik le a voksukat.

Rebellió

Ráadásul a parlament alsóházában 60 kormánypárti képviselő egyetért velük. Az utóbbiak vezére, Jacob Rees-Mogg szintén szerdán figyelmeztette Theresa May kormányfőt, hogy ez a csoport megvonja tőle a bizalmát, ha nem tágít attól a lehetőségtől, hogy az ország valamiféleképpen tartsa magát a vámunió szabályaihoz, ami lehetetlenné tenné, hogy önálló kereskedelmi szerződéseket kössön a világ országaival.

Természetesen nincs szó fenyegetésről vagy ultimátumról - hangsúlyozta a konzervatív honatya, éppen csak az a helyzet, hogy ez az a vörös vonal, amelyet nem lépnek át. A kormányfő által ajánlott kompromisszum, miszerint Nagy-Britannia az EU ügynökeként szedje be a vámokat, majd az uniós végfelhasználóknak szánt termékek esetén utalja vissza azokat az EU-nak, nem tartják megvalósíthatónak. Ezt egyébként az EU-ban sem látják járható útnak.

Forgatókönyvek

Egy bizalmi szavazás kezdeményezéséhez Theresa May miniszterelnök ellen elég 48 tory honatya is, ám mivel 326-an ülnek a parlamentben legalább 62-re lenne szükségük a kormányfő megbuktatásához. Ez összejöhet, ugyanakkor nem válasz a nagy kérdésre: ki jöhet May után? A helyzet ugyanis az, hogy 2016. júniusi függetlenségi népszavazás óta May volt az egyetlen olyan miniszterelnök-jelölt, akit a párt kellő többsége támogatni tudott.

Ezért a Telegraphban megjelent találgatás szerint nem akarnak bizalmatlansági indítványt benyújtani a kormány feje ellen, hanem visszavonnák a támogatásukat a kormány törvényalkotási programja mögül. Ezzel lefagyasztanák a kormányzást, bár ez is igen kockázatos lenne.

May ugyanis válaszul több időt kérhetne az EU-tól a válási tárgyalásokra, azaz halogathatná a brexitet, vagy bedobhatná a törülközőt, ami utat nyithat az ellenzéki Munkáspárt győzelme előtt. És a Munkáspárt elkötelezte magát a vámuniós tagság fenntartása mellett.

Másik oldal

A szerdai burkolt ultimátummal legalább az egyértelművé vált, hogy két feltételt nem lehet egyszerre teljesíteni. Nem lehet teljesen független az Egyesült Királyság, miközben fenntartják az ír- észak-ír határ átjárhatóságát, ugyanis az utóbbi csak akkor maradhat fenn, ha a szigetország a vámunió tagja marad. Ha nem, akkor valós határ jön létre, ami politikai robbanáshoz vezethet az ír szigeten.

Nem kis részben ezért tucatnyi alsóházi kormánypárti képviselő késznek látszik az ellenzékkel együtt a vámuniós tagság fenntartása mellett szavazni, és ezt a lehetőséget támogatja a felsőház többsége is. Az utóbbi nem kötelezi a kormányt, az alsóház azonban valamikor a következő hetekben szavazhat erről a kérdésről. Úgy tűnik azonban, hogy ennyi várakozási ideje nincs a kormánynak.

Lehetetlen helyzet

A miniszterelnök teljes patthelyzetbe került. Mielőtt egyáltalán megkezdhetné a tárgyalásokat az EU-val a vámunióról, nem tud olyan javaslattal előállni, amelyet a kormánya és a parlament is támogatna. Mindkettő kibékíthetetlenül kettészakadt, és mindkét fél elég erős ahhoz, hogy megakadályozza a neki nem tetsző álláspont érvényesítését, és ezzel blokkolja a kormány tevékenységét.

A fő kérdés immáron az, mikor kell a kormányfőnek A-t vagy B-t mondania. Bár a szerdai kabinetülésen nem fogadtak el ezzel kapcsolatban semmilyen határidőt, a miniszterelnök környezetéből azt szivárogtatták ki a sajtónak, May tudja, hogy gyorsan döntenie kell. A jövő hét végéig valamit mondania kell az Egyesült Királyság EU-s tárgyalópartnereinek. A válási tárgyalásoknak, ugyanis októberre kell eredményt hozniuk ahhoz, hogy az EU-tagállamok parlamentjei szavazhassanak a brexit konkrét feltételeiről.

A fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK