Soha nem voltak ilyen olcsóak az élelmiszerek

A 2009 szeptembere óta mért legalacsonyabb szintre esett az alapvető élelmiszerek árszintje júliusban, miután a tejtermékek és a növényi olajok ára jelentősen csökkent - közölte legfrissebb jelentésében az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) csütörtökön.
Inforádió, 2015. augusztus 6. csütörtök, 13:45

A szervezet által minden hónapban kiszámított élelmiszerár-indexet a globális szinten legfontosabb öt élelmiszert (szemes termények, húsfélék, tejtermékek, növényi olajok és cukor) tartalmazó élelmiszerkosár árának változása alapján határozzák meg. Az idén júliusban 164,6 pontos átlagot ért el, 19,4 százalékkal alacsonyabbat, mint 2014 azonos időszakában.

Az összefoglaló szerint a tejtermékek ára a piaci túlkínálat miatt 7,2 százalékkal csökkent júliusban. Kínában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában visszaesett a kereslet, miközben az európai készletek rendkívül bőségesek.

A növényi olajok ára 5,5 százalékkal esett, 2009 július óta nem volt ilyen alacsony. A FAO szerint a nemzetközi piacokra egyaránt nyomást gyakorol a több mint elegendő dél-amerikai szójaolaj készlet, továbbá az, hogy Dél-Ázsiában lassuló export mellett felpörgött a pálmaolaj-előállítás.

A szemes termények ára ugyan 2 százalékkal nőtt júniushoz képest, de ez is 10,1 százalékkal alacsonyabb, mint a tavaly júliusi érték. Az emelkedés május óta tart az európai és észak-amerikai kedvezőtlen időjárás után megdrágult búza és kukorica miatt, a rizs esetében tapasztalt csökkenés ellenére.

A hús ára összességében nem változott, a marhahúst magasabb áron jegyzik, de ezt ellensúlyozta a sertés- és juh- és kecskefélék kedvezőbb ára a baromfi esetében megfigyelt stagnálás mellett.

A FAO cukorárindex 2,5 százalékkal zárt magasabban júliusban a Brazília legfontosabb termőterületein tapasztalt nem megfelelő aratási körülmények miatt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

620829, 2015.08.06 18:33

olcsó????????????? baromság !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

juliann, 2015.08.06 16:18

@Bulemia: Mint Afrikában.
10 centi hosszúak ,a kukoricának annyi.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.08.06 15:23

@juliann: Jesszus!

Mint anno Ukrajnában?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

juliann, 2015.08.06 14:40

@Bulemia: Dél-Oroszországban nagy sáskajárás kezdödött !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.08.06 14:14

@Helianthus: Nem kell félni, lesz drágább.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html