A végleges adatok szerint havi összevetésben az euróövezetben 0,2 százalékkal, az unió egészében pedig 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Májusban az unióban és az euróövezetben is 0,1 százalékkal mérséklődtek a fogyasztói árak éves összevetésben.

Tavaly júniushoz képest tizenhárom uniós országban csökkentek az árak, a legnagyobb mértékben Cipruson (-2,0 százalék), Bulgáriában (-1,9 százalék) és Horvátországban (-1,2 százalék). Tizennégyben emelkedtek - a legnagyobb mértékben Belgiumban (+1,8 százalék), Svédországban (+1,2 százalék) és Máltán (+1,0 százalék).

Egy ország, Nagy-Britannia esetében még csak májusi adat áll rendelkezésre.

Az Eurostat Magyarország esetében éves szinten 0,1 százalékos csökkenést, az előző hónaphoz képest pedig 0,2 százalékos áremelkedést jelzett.

Júniusban is az energiaárak húzták lefelé az euróövezeti inflációt: éves összevetésben 6,4 százalékkal volt olcsóbb az energia, ezen belül a földgáz ára 6,8 százalékkal, a fűtőolajé 18,7 százalékkal, az üzemanyagoké pedig 8,4 százalékkal volt alacsonyabb. A szolgáltatások 1,1 százalékkal, az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek pedig 0,9 százalékkal drágultak.

Az energiaárakat nem számolva 0,9 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció szintén 0,9 százalékkal növekedett júniusban az euróövezetben.