Soros György a CEU Bécsbe költözéséről tárgyalt a kormányfővel

Vasárnap este fogadta hivatalában Soros Györgyöt Sebastian Kurz osztrák kancellár. A találkozó kiemelt témája a CEU Bécsbe költözése volt - írta a 444.hu a Kurier alapján.
Domokos László, 2018. november 19. hétfő, 07:04
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A bécsi kancellária közleménye szerint Soros és Kurz ezen kívül külpolitikai kérdésekről is beszélgettek. Volt, amiben eléggé más véleményt képviselnek, például a migráció kérdésében, de Kurz hivatalának közleménye szerint "fontos olyan emberekkel is beszélgetni, akikkel nem mindenben értünk egyet" - írta a portál.

A milliárdos filantróp-üzletember által alapított egyetem vezetése december 1-jéig adott időt a magyar kormánynak, hogy aláírja azt a megállapodást az egyetem székhelyállamával, New York állammal, amely már csaknem egy éve készen van, és amely kimondja: a CEU minden feltételt teljesített, amit a magyar felsőoktatási törvény tavaly áprilisi módosítása előír. Ha a megállapodást nem írják alá, a CEU kénytelen lesz Bécsben folytatni amerikai akkreditációjú képzéseit. A kormány azonban eddig nem lépett.

Ausztria pedig kap az alkalmon, hogy a közép-kelet-európai régió egyik legmagasabban jegyzett, rengeteg kutatási forrást és erős nemzetközi kutatói hálózatot fenntartó egyeteme hozzájuk költözne.

Soros György hétfőn találkozik Heinz Fassmann osztrák tudományos miniszterrel, akivel technikai dolgokat fognak átbeszélni, így például a CEU-s diplomák akkreditálásának módját. Ezen kívül szó lesz a Budapesten dolgozó egyetemi munkavállalók Bécsbe költözéséről is.

Az egyetem korábbi bejelentése szerint a CEU szándéka mindig is az volt, hogy Budapesten maradjon, ahol több mint 25 éve van az otthona. A magyar kormányzat azonban 2017. áprilisa óta jogi bizonytalanságban tartja az intézményt. Immár 18 hónapja próbálják védeni azt a jogukat, hogy amerikai diplomákat adó intézményként Budapesten maradhassanak, de eddig nem sikerült olyan garanciákat kapniuk a magyar kormányzattól, amelyek biztosítanák tanszabadságukat. A tervek szerint a lehető legtöbb kutatási és oktatási tevékenységüket Budapesten tartják.

Ha költöznek, akkora a 2019-2020-as tanév elsőéves hallgatói Bécsben kezdik meg tanulmányaikat, és ott kapják meg amerikai akkreditációjú diplomájukat. A már korábban beiratkozott diákok Budapesten fejezhetik be tanulmányaikat. Arról, hogy a CEU oktatói és dolgozói hol végzik majd munkájukat, a CEU közösségével folytatott konzultáció során döntenek majd.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Panzerkraftwagen_Drei, 2018.11.19 22:39

@V0LE: "Ez is szep nagy hazugsag, de szorgalmasan terjeszted"

Nem hazugság, Móricka, csak te vagy korlátolt ahhoz hogy - ha már máshonnan nem hallottál róla - legalább beírd a gugliba hogy "ceu prague". Akkor rögtön megtaláltad volna a következőket (kb. századszorra másolom be egyébként, de én tehetek róla, így jár aki hülyegyerekek okítására adja a fejét... ha ha ha):

Így üldözték el a CEU-t Szlovákiából és Csehországból az 1990-es évek elején

https://atlatszo.hu/2017/03/31/igy-uldoztek-el-a-ceu-t-szlovakiabol-es-csehorszagbol-az-1990-es-evek-elejen/

Így kötött ki a CEU Budapesten

https://mno.hu/kulfold/igy-kotott-ki-a-ceu-budapesten-2392757
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

V0LE, 2018.11.19 22:23

@Panzerkraftwagen_Drei: "de a CEU-t sem a csehek, sem a lengyelek, sem a szlovákok nem engedték be soha, páros lábbal rúgták ki Sorossal együtt"

Ez is szep nagy hazugsag, de szorgalmasan terjeszted kis ruszki troll.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

V0LE, 2018.11.19 22:20

@csaba7272: "Ha a vén féreg nem indította volna el, és nem pénzelte volna a migrációt"

Szep nagy hazugsag csabika, dehat esz nelkul csak ennyire telik. A migraciot azok inditottak, akik szarra lottek Sziriat es a kornyeket.

"Aki a CEU-n akar tanulni, kérjen Sorostól benzinpénzt, és szívhatja magába a mennyi Soros mannát!"

Arra a rakas fideszes gorenyre gondolsz, akik a CEU -n vegeztek?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2018.11.19 22:07

Bízzunk benne, rövid, örömteli és sikeres tárgyalások előtt állnak...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2018.11.19 21:52

@Panzerkraftwagen_Drei:
Áááááá, hagyjuk!
Nem válaszoltál Te semmit! Natúr hablaty. Ismerhetsz, hogy átlátok ezen... :-) Ködös és általános megfoghatatlan hablaty. Angolnát akarsz játszani? :-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html