A brit szavazók többségi döntése, hogy kiléptetik országukat az EU-ból felgyorsította azt a pénzügyi válságot, amely csak a 2007-2008-as pénzpiaci összeomláshoz hasonlítható - mondta a magyar származású Soros György üzletember a Bloomberg tudósítása szerint az Európai Parlamentben. A válság szépen lassan már egy ideje kialakulóban van, a Brexit csak felgyorsítja a folyamatokat.

Kínában szerinte gyakorlatilag elkerülhetetlen a gazdaság durva lefékeződése (hard landing). Az ázsiai ország gazdaságát ugyanúgy hitelekből tartják mozgásban, mint ahogy az a pénzügyi válság előtt Egyesült Államokban történt.

Eközben Európa bankrendszere még fel sem épült a pénzügyi krízis utáni sokkból, és most a Brexit hatásai újra komolyan tesztelni fogják állóképességét. A britek kiválása nyomán visszatérhet a deflációs nyomás, amely igazából még el sem gyengült.

Tudjuk

Tudjuk mit kellene tenni - folytatta Soros, aki egymilliárd dollárt keresett azon, hogy 1992-ben a font leértékelésére játszott. Sajnos az eurótagállamok politikai és ideológiai ellentétei miatt nem lehet felhasználni az övezet biztonsági alapja, az Európai Stabilitási Mechanizmus pénzét a gazdaság megtámogatására.

Soros a népszavazás előtt azt jósolta, hogy ha a Leave győz, akkor 20 százalékkal gyengülhet a font. Ebből 10-12 százalék lett, de mind a londoni pénzügyminisztérium, mint a Bank of England a gazdaságot megtámogató intézkedések bejelentésével sietett megnyugtatni a piaci szereplőket.

Ugyanezt tette az Európai Központi Bank, a svájci és a norvég jegybank, illetve a Fed és az IMF. Szakértők szerint összehangolt - verbális és esetleg nem csak szóbeli - beavatkozás folyt a piacokon.

Valósággá vált

A Brexit azt jelenti, hogy az elképzelhetetlen valósággá vált: a font gyengül, Skócia kiléphet Nagy-Britanniából, a Leave-re szavazó kétkezi munkások kezdik felismerni saját és országuk sötét jövőjét és a kilépés mellett kampányolók kezdenek visszalépni teljesíthetetlen ígéreteiktől.

Az eurózóna korábban is lemaradóban volt a világ más régióihoz képest a világgazdaság fellendülésében, aminek a megszorító költségvetési politika az oka - véli az üzletember.

Most még ennek lelassulásával is meg kell majd küzdeniük az övezet gazdasági szereplőinek. A német pénzügyi döntéshozók ortodoxiája útjában áll annak, hogy Európa hatékony választ adjon a bajra. Az eurózónának anticiklikus gazdaságpolitikát kellene folytatnia!