Az Afrika déli részén található Namíbia, Angola és a Dél-afrikai Köztársaság között található, utóbbitól 1990-ben függetlenedett, azóta tagja az ENSZ-nek is. Az önállóság kivívása előtt igen jelentősen megsínylette az apartheidet az ország, azóta azonban inkább sikertörténetről beszélhetünk - olvasható a Világgazdasági Fórum (WEF, World Economic Forum) honlapján található összefoglalójában.

Az, hogy manapság már nem egy lesajnált afrikai országról beszélhetünk, annak is köszönhető, hogy a helyi kormány igen nagy hangsúlyt fektetett az oktatásra. Amíg a fejlődő országokban általában ingyen van az általános és középiskola, a szegény országokban gyakran már tandíjköteles az utóbbi, sőt, sokszor előbbi is, mondván ez egyfajta hozzájárulás a fejlődéshez. Namíbia azonban máshogy gondolta: ők ingyenessé tették az oktatást.

De nem ez volt az egyetlen terület, ahol kezdeményezőként, másokat megelőzve lépett fel a namíbiai kormány: a malária ellen is sikerrel vették fel a harcot, az egy évtizeddel ezelőtti összeg 97 százalékát megspórolva így évente. Ezzel párhuzamosan harcot hirdettek az egyenlőtlenségek és a szegénység ellen: amíg 1993-ban az ország lakosságának 69 százaléka vallotta magát szegénynek, addig mára már alig 30 százalék. Ugyanilyen intenzitással küzdenek a mélyszegénység ellen: azoknak az aránya, akik napi 1,9 dollárnál (mai árfolyamon 528 forint) kevesebből élnek 53 százalékról 23 százalékra esett.

Időközben az alapvető termékek árai is zuhantak, mindezt úgy, hogy állandó és stabil GDP-növekedésről beszélhetünk, tavaly például 4,5 százalékról, de a függetlenség kivívása, azaz 1990 óta is átlag 4,2 százalékkal gyarapodott évente Namíbia.

Ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent az államadósság, ami jelenleg a GDP 25 százalékán van. Csak összehasonlításképp: Magyarországon évek óta a kormány egyik kedvenc témája az államadósság csökkentése, ám az a legfrissebb, március végi adatok szerint így is a GDP 76,9 százalékán állt és ez nincs nagyon másképp a többi fejlett országban sem.

Namíbia ezen felül egyéb területeken is kifejezetten jól szerepel: a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű nemzetközi szervezet szerint az afrikai országok közül itt a legmagasabb a sajtószabadság mértéke, jóval megelőzve például az USA-t és több másik fejlett országot is. Nem mellesleg pedig a Transparency International korrupciós listáján is igen előkelő helyet foglalnak el.

Vannak azért gondok is

Természetesen nem ennyire egyértelmű a kép, nem minden szép és jó az országban. A munkanélküliség például máig brutálisan magas, megközelíti a 28 százalékot. Bár a maláriát nagyrészt legyőzték, nem minden régiós betegségek ellen tudták teljes sikerrel felvenni a versenyt: a HIV-fertőzöttek aránya közel 17 százalék a lakosságon belül.

További gondokat okoz, hogy miközben az ország hatalmas, jellemzően száraz területen helyezkedik el, addig a lakosságszáma viszonylag alacsony, alig 2,4 millió. Összehasonlításképpen: közel nyolcszor akkora mint Magyarország, ám csak ötödannyi ember él ott. Ráadásul ebbe a számba ugyanúgy beletartoznak a sivatagi nomádok is, akik máig vadászó-gyűjtögető életmódot folytatnak és akiket valahogy integrálni kellene a társadalomba, illetve a globális gazdasági vérkeringésbe anélkül, hogy elveszítenék identitásukat.

Ez pedig nem lesz egyszerű feladat, főleg úgy, hogy az ország a legkiszolgáltatottabbak közé tartozik, ha globális felmelegedés hatásait nézzük.

Szép lassan

A helyi kormány azonban felismerte ezeket a problémákat és szépen lassan egy több lábon álló, változatos gazdaságot építettek fel, amihez egy összetartó, együtt dolgozó társadalom is tartozik. Namíbia erényei közé tartozik, hogy egészségügyet kifejezetten olcsóvá tették, nemcsak saját, hanem a szomszédos országok polgárai számára is, így ma már az ország északi részében a beteglátogatások közel ötöde Angolából jön. Az országot bemutató történetet jegyző Anya Schiffrin (aki az amerikai Columbia egyetemen vezeti kommunikációs és média szakot) ezen a ponton például nem felejti el megemlíteni, hogy a hotelnek a tulajdonosa, ahol laktak, állandóan átküldi egy csónakot a krokodiloktól hemzsegő folyón, hogy angolaiakat hozzon át, akik aztán a szálloda étkezdéjében tudnak élelmiszert venni, vagy éppen meglátogatják a helyi orvosokat.

Schiffrin azt is kiemelte, hogy a világban máshol látott trendekkel ellentétben a namíbiaiak nem gondolkoznak azon, hogy a határokra falakat építsenek és ezzel tartsák távol maguktól a náluk jóval szegényebb és kifejezetten korruptabb szomszédaikat. Mint írta, azok a helyiek, akikkel találkozott útja során tudták jól: a szomszédodat nem tudod megválasztani, így a legtöbb amit tehetsz, hogy megosztod velük a kevéske rendelkezésre álló ivóvizedet, együttműködsz velük az egészségügy területén, hogy legyőzzétek a mindenki fenyegető betegségeket, biztatod a befektetéseket és a diákcsere programokat, hiszen így tudtok egymástól tanulni.

Átok lehet a természeti kincs

Az is az ország javára vált, hogy a kormányuk időben felismerte: a földben található gazdag természeti erőforrásokból (többek közt: uránérc, ónérc, réz, ólom, ezüst) könnyen átok lehet, ha nem felelősséggel bánnak vele, azaz az egy lábon álló gazdaság könnyen összeomolhat. Ez utóbbira egyébként tökéletes példa Venezuela, amely az olajár utóbbi időben látott csökkenése után 200 éves történetének legsúlyosabb válságával néz szembe. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint idén nyolc százalékkal zsugorodhat a gazdaság, az infláció pedig elérheti a 480 százalékos csillagászati magasságot. Az import kevesebb mint felére esett az elmúlt öt évben, így már az alapvető fogyasztási cikkek piacán is hiány alakult ki. Ez helyenként éhséglázadásokhoz vezetett.

Ezt elkerülendő, a namíbiai kormány az így szerzett bevételeket infrastruktúrafejlesztésre és a termelékenység növelésére költi. De a fenntarthatóságot másképp is próbálják fenntartani, így átírják a befektetésekre vonatkozó jogi szabályokat, ahogy a bányászati engedélyeket is felülvizsgálják, hogy azok ne csak a természeti értékek kizsákmányolására törekedjenek.

Ehhez persze nélkülözhetetlen az átláthatóság, Schiffrin szerint ezért is támogatja az ország ennyire erősen a sajtószabadságot. Az elnök, Hage Geingob így gondolkodik erről: bár sokszor nem tetszik neki, ami a médiában megjelenik, ám mint az apartheid ellen egykor küzdő aktivista elfogadja ezt és úgy látja, hogy Namíbiának meg kell védenie azt a szabadságot, amit kiharcolt magának. Másrészről: Geingob szerint ez az átláthatóság abban is segít, hogy akár ő, akár a kormányának a tagjai könnyebben ellen tudjanak állni a nagyvállalatok és egyéb érdekcsoportok vesztegetési kísérleteinek.

Természetesen az országnak nem minden erőforrása véges. A halászat például továbbra is jelentős szeletét adja a gazdasági teljesítménynek (Afrikában összességében a 3. helyen áll), a kormány pedig erőteljesen dolgozik azon, hogy ezen élőhelyek nemcsak, hogy megmaradjanak, hanem akár még javuljon is a minőségük. A több lábon álló gazdaságot erősíti a szolgáltatások felé való elmozdulás is, ami ma már a GDP több mint 60 százalékát hozza. Ezen belül egyébként a turizmus a legnagyobb húzóerő, az országba évente több mint egymillió turista érkezik.

Az idegenforgalom erősítése se volt egyszerű feladat: bár Namíbia egyesek szerint a világ egyik legszebb területén fekszik, száz évvel ezelőtt inkább csak az elefántokra és orrszarvúakra vadászóknak volt vonzó. Az utóbbi időben azonban igen nagy erőfeszítéseket tesz az ország annak érdekében, hogy visszaállítsa a kipusztított állatvilágot, ezt pedig látható sikerrel teszi.

Az anyag szerzője szerint mindez azt bizonyítja, hogy Namíbia megmutatta: súlyos versenyhátrányból is lehet egészségesen építkezni, közösen el rni a kitűzött célokat. Talán nem is meglepő, hogy Joseph Stiglitz amerikai közgazdász, a Columbia Egyetem professzora, közgazdasági Nobel-emlékdíjjas professzor szerint a világ csak tanulhatna Namíbia példájából. Talán mi is...