Az Európai Bizottság most már a gazdasági növekedés gyorsulásával számol, ami kezdetben az erősödő külső keresletnek lesz majd köszönhető. A belső beruházások és a fogyasztás 2013 második felében javulhatnak és 2014-re a gazdasági növekedés húzóerejének szerepét átveheti az EU belső fogyasztása - áll a bizottság közleményében.

A recesszió súlyosbodott az EU-ban 2012-ben, hiszen az EU-ban 0,3, míg az eurózónában 0,6 százalékos visszaesés volt - mondta el Olli Rehn, gazdasági és pénzügyi biztos a jelentés ismertetésekor. A biztos szerint a bizottság 2013-ra 0,1 százalékos növekedést vár az EU-ban, és 0,3 százalékos zsugorodást az eurózónában. A negyedéves adatok nagyobb dinamikát mutatnak, mint az éves adatok, így az éves GDP 2013 negyedik negyedévére 1 százalékkal haladhatja meg a a 2012-es negyedik negyedéves adatot az EU-ban, míg az eurózóna GDP-adata 0,7 százalékkal lehet magasabb a tavalyi évinél.

A pénzpiaci kondíciókban bekövetkezett javulás és a 2013-ra vonatkozó visszafogott makrogazdasági kilátások nagy részben az egyenlegekben bekövetkezett kiigazítási folyamatoknak köszönhető, ami rövid távon a gazdasági növekedésre is rányomja a bélyegét. A kiigazítási folyamat előrehaladtával azonban a bizottság várakozásai szerint erősödnek a 2014-es növekedés alapjai, amelyre az EU-ra vonatkozóan 1,6, az eurózónára vonatkozóan 1,4 százalékos GDP növekedést vár a testület.

Rehn arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi gyenge gazdasági aktivitás várhatóan a munkaerő-piaci adatokra is negatív hatást gyakorol. A bizottság várakozásai szerint ebben az évben az EU-ban 11,1, az eurózónában 12,2 százalékos lehet a munkanélküliségi ráta a tavalyi 10,5 illetve 11,4 százalékos szintek után. 2014-ben a bizottság szerint az EU-ban 11, míg az eurózónában 12,1 százalékra mérséklődhet a ráta.

Az inflációt illetően a biztos elmondta, hogy a magas energiaárak hatása csökken, így a fogyasztói árindex az EU-ban 2013-ban fokozatosan csökkenni fog és 1,7 százalék körüli szinten stabilizálódik az EU-ban, míg 1,5 százalékon az eurózónában a tavalyi 2,6 illetve 2,5 százalék után. Az Európai Bizottság 2014-re az EU-27-ben 1,7, az eurózónában 1,5 százalékos pénzromlással számol. A várakozás összhangban van az Európai Központi Bank várakozásaival - tette hozzá.

Rehn a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a tagállamok által végrehajtott költségvetési hiányok csökkentését megcélzó fiskális intézkedések sikeresen haladnak előre, így ennek következtében az EU-ban 3,4, az eurózónában 2,8 százalékra csökkenhet a deficit 2013-ban a tavalyi 3,8 illetve 3,5 százalék után. A bizottság 2014-ben az EU-27-ben 3,1, az eurózónában 2,7 százalékos hiánnyal számol. A strukturális költségvetési egyenlegben történő javulás 2012-höz képest lassulhat 2013-ban, a folytatódó fiskális konszolidáció fékezi a GDP-arányos adósságszintek emelkedését, ami 2013-ban enyhe emelkedést mutathat, miközben a gazdasági növekedés is diszkrét marad.

A GDP arányos bruttó államadósság a bizottság várakozásai szerint az EU egészében a tavalyi 87,2-ről, 2013-ban 89,9-re, majd 2014-ben 90,3 százalékra emelkedik, míg az eurózónában a 2012-es 93,1 százalékról idén 95,1, 2014-ben pedig 95,2 százalékra nő.

Miközben a gazdasági kilátások kockázatai továbbra is túlnyomó részt lefelé mutatóak, a kockázat eloszlása lényegesen kiegyensúlyozottabbá vált. A Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) megerősítését célzó intézkedések hatékony implementálása és a szükséges kiigazítások elősegítése kritikus egy újabb súlyosabbá váló szuverén-adósságválság kockázatának elkerülése érdekében - hangsúlyozta Rehn. A biztos szerint a munkaerőpiac gyengeségei szintén nagy kockázatot jelentenek, hiszen kihatnak a belső keresletre, de a reformintézkedések bevezetésére vonatkozó hajlandóság lanyhulása, valamint az USA és Japán költségvetési problémái szintén nagy kockázatot jelentenek az európai gazdaságra. A gazdasági növekedést veszélyeztető kockázatokat viszont a válságkezelési és strukturális reformok felgyorsulása és/vagy a bizalom vártnál nagyobb erősödése csökkentheti. Az inflációs kilátások kockázatai kiegyensúlyozottnak látszanak a bizottság szerint.