Bill Clinton, az USA volt elnöke 2010-ben kötött egy megállapodást, amivel közelebb került a világ néhány rendkívül befolyásos befektetőjéhez, köztük a Kohlberg Kravis Roberts tőketársasághoz, a Citigrouphoz, Steven Choen és Soros György hedge-fund-menedzserekhez, illetve Paul Allenhez, a Microsoft alapítójához - kezdi a Clinton házaspár jövedelmező oktatási szerepvállalásáról szóló cikkét a Financial Times (FT). Az amerikai Demokrata Párt július 25-28. között tartja elnökjelölő konvencióját.

Az egyezség értelmében a volt elnök öt éven át a Laureate International Universities tiszteletbeli kancellárja volt. A Lauteate profitorientált felsőoktatási intézmények hálózta, amely 2007-ben került magántulajdonba, miután egy KKR vezette konzorcium hitelből finanszírozott kivásárlás keretében, 3,8 milliárd dollárért megvette alapítójától, Douglas Beckertől.

Tanácsadás jó pénzért

Bill Clinton munkaköri leírása szerint tanácsokat adott a szociális felelősség, a fiatalok vezetői szerepvállalás és a civilek részvétele témakörében. Emellett végig kellett látogatnia a szervezet 14 országban lévő 19 campusát. Fizetése meghaladta a 16,5 millió dollárt, amely magasabb, mint a Harvard Egyetem elnökének keresete.

Azért vállaltam el a Laureate kancellári tisztségét, mert ez egy globális egyetemi hálózat és elég jó vagyok a hálózatok szervezésében - mondta 2010 novemberében a szervezet malajziai intézményében. Úgy vélem, hogy a 21. század kulcsa az emberek összekapcsolása a nemzeti, vallási, etnikai és ideológiai határok átlépésével.

Nagy bevételek

A Laureate kancellári tisztségével járó fizetés azonban csak egy eleme a Clinton házaspár jókora bevételeinek. Ami azt illeti ketten együtt az USA történetének egyik legjövedelmezőbb elnökség utáni sztoriját hozták össze. Miután Bill Clinton 2001 elején elhagyta a Fehér Házat ő és Hillary közel negyedmilliárd dollárt (70 milliárd forint, több mint négy focistadion ára) kerestek főként beszédekkel, könyvek kiadásával és tanácsadással.

Ezt követően szépen profitáltak azzal, hogy kihasználták a világ elitjéhez fűződő kapcsolataikat, beleértve ebbe az olyan erősen szabályozott üzletágakat is, mint az említett profitorientált felsőoktatás, illetve a pénzügyi és az egészségügyi szektor. Jó példa erre a Goldman Sachshoz és az UBS-hez fűződő kapcsolat: e két bank együtt közel kétmillió dollárt fizetett Clintonéknak előadásokra 2013 óta.

További pénzek

A Laureate-től kapott 16,5 millió felül Bill Clinton besöpört 5,6 millió dollárt a Varkey Gems Foundation tiszteletbeli elnöki tisztségéért. Ez a szervezet a Sunny Varkey indiai születésű milliárdos alapította, dubaji központú Gems Education jótékonysági ágazata.

Eközben a Laureate 1-5 millió dollárral támogatta a Clinton Global Initiative-et, a Gems pedig ugyanilyen összeggel a Bill, Hillary & Chelsea Clinton Foundationt.

Hillary Clinton személyesen ugyan jóval kevesebbet kaszált az oktatási bizniszből, ám miután 2013 februárjában átadta a külügyminisztérium vezetését utódának, 2014-ben összesen 451 ezer dollárt kapott két profitorientált oktatási intézménynél tartott előadásaiért. Ezt megelőzően 2013-ben 225 ezer dollárt vihetett haza a KKR-nél, a Laureate befektetőjénél tartott beszédeiért.

Mi lesz a hatása?

Nagy kérdés, hogy mindez hogyan hat Hillary Clinton elnöki esélyeire. A Demokrata Párt előválasztásain komoly harcot kellett vívnia Bernie Sanders szenátorral, a leggazdagabb egy százalék elszánt ellenfelével, a közfinanszírozású, a diákoknak ingyenes felsőoktatás szószólójával.

Az óriási bevételek szükségtelenül rombolják Clintonék imázsát - derül ki Robert Reich szavaiból. Reich 1993 és 1997 között munkaügyi miniszterként dolgozott a Clinton-adminisztrációban. Más lenne a helyzet, ha anyagilag rászorulnának erre, de a volt miniszter összes rendelkezésemre álló információja szerint szó sincs erről.

Miért kockáztatják tisztességtelen jövedelemszerzés látszatát? Miért adnak muníciót annak a rengeteg embernek, aki csak arra vár, hogy bele köthessen valamibe? - teszi fel a költői kérdést Reich, aki teljesen érthetetlennek tartja ezt.

Súlyos árnyék

Hillary nyilvánosságra hozott adóbevallásai szerint ő és férje összesen 22 millió dollárt (bő hatmilliárd forint) kerestek a profitorientált felsőoktatásban végzett munkájukkal.

Ez elég kínos lehet az elnökválasztási kampányban annak tükrében, hogy például felmérések szerint az ebben a szférában diákhitellel tanulók kisebb eséllyel tudják visszafizetni tartozásukat, mint a hagyományos felsőoktatásban tanuló társaik. Emellett rosszabbak az elhelyezkedési esélyeik,

Ez visszaigazolja sok bíráló vádjait a profitorientált oktatási intézményekkel szemben. Ezek szerint túl sok pénzt költenek diákjaik befizetéséből marketingre, túl magas profitrátával dolgoznak, miközben oktatási teljesítményük halvány.

Rossz hatása lehet

Hillary Clinton elnökjelölt-aspiránsként - a demokraták július 25-én kezdődő kongresszusán válhat a párt jelöltjévé - azt ígéri, hogy elnökként visszaszorítaná a profitorientált iskolákat. Azzal vádolja ezeket, hogy beszedik a nagy tandíjakat, amivel eladósítanak egy csomó fiatalt és a családjaikat.

A megfigyelők szerint ennek ellenére még híveivel is nehéz lesz elfogadtatnia a család szerepvállalását ebben a szférában.

Egyesek szerint ha megválasztják, még elnöki tevékenységét is befolyásolhatja az ágazathoz fűződő kapcsolata. Ha másban nem, abban, hogy milyen emberekkel veszi körül magát, hiszen döntenie kell, hogy olyanokat választ, akik hevesen ellenzik a profitorientált oktatást, vagy olyanokat, akik esetleg éppen ilyen intézményben végeztek.

Trump is bepróbálkozott

Donald Trump, a Republikánus Párt elnökjelöltje is látott fantáziát a fizetős oktatásban, amikor még üzletember volt. Létrehozta a nevét viselő - szintén profitorientált - Trump Egyetemet, amely intaglanszakmai ismereteket kínált hallgatóinak. A rendelkezésre álló információk szerint az 2005 és 2010 között működő intézmény ötmillió dollár profitot hozhatott az ingatlanmágnásnak. A pontos összeget az adóbevallásából lehetne megtudni, amit nem hozott nyilvánosságra. Néhány volt diákja szerint a Trump-egyetem átverés volt, semmi hasznosat nem nyújtott a diákjainak. Hillary Clinton szerint ez az egyik bizonyítéka annak, hogy Trump szélhámos.