Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A portál szerint a siker kulcsa, hogy már azelőtt döntöttek az egyes korlátozások mellett, hogy azt az ország orvosai tanácsolták volna.

Mi már napokkal azelőtt bezártuk a kapukat, hogy a kormány kihirdette a rendkívüli állapotot - meséli Clara Morales nővér. Sőt akkor már néhány hónapja egy főre korlátoztuk a látogatók számát, és szigorítottuk a kapcsolattartást a lakossággal is.

Az itt dolgozók is a minimumra csökkentették a társadalmi érintkezések számát. Úgy lépnek be az épületbe, mintha egy laboratóriumba jönnének. Az épület szektorokra van osztva, a szektorok pedig osztályokra, és csak azok érintkezhetnek egymással akik ugyanazon az osztályon élnek.

Az otthon bizonyította, hogy egy olyan erősen fertőzött országban is túl lehet élni a vírust, mint Spanyolország - írja az Euronews, amelyik videót is forgatott a helyszínen.