Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A javaslatot az előterjesztő ellenzéki erő 52 képviselője támogatta, míg a törvényhozás többi pártja, összesen 298 képviselő nemmel szavazott Pedro Sánchez leváltására, és Santiago Abascalnak, a Vox elnökének miniszterelnökké választására.

Az indítvány eredménytelenségét már benyújtásakor lehetett tudni, a parlamenti pártok közül pedig egy sem változtatott korábban bejelentett döntésén.

A járványügyi előírások miatt mindössze fele létszámmal megtartott, kétnapos intenzív parlamenti vita során Santiago Abascal az elmúlt 80 év legrosszabb kormányának nevezte a Sánchez vezette baloldali koalíciós kabinetet.

Véleménye szerint a spanyol kormány kezeli a világon a legrosszabbul a koronavírus-járványt, ráadásul "hazudik", nem közli az áldozatok valódi számát. Felszólalásában követelte Kína felelősségre vonását is, amiért eltitkolta a járványt, bírálta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), továbbá üdvözölte Donald Trump amerikai elnök azon lépését, hogy országát kiléptette a nemzetközi szervezetből.

Santiago Abascal a képviselők támogatását kérve emlékeztette a legnagyobb spanyol ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppártot (PP), hogy három tartományban is a Vox segítette hatalomra őket a legutóbbi választások után.

Pedro Sánchez reagálásában provokációnak, gyűlölködőnek nevezte az elhangzottakat, és egyebek mellett azt firtatta, hogy mi célja egy olyan indítványnak, amelynek kudarca előre tudható. A Vox szándéka a bizalmatlansági indítvánnyal, hogy "megtorpedózza" az egységet, amelyre ezekben az időkben szükség van.

"Vannak, akik szerint ez az indítvány sokkal inkább (...) a PP felé irányul" - hangsúlyozta, és kérte a konzervatív Néppártot, hogy határolódjon el "a szélsőjobboldaltól".

Pablo Casado, a PP elnöke felszólalásában szokatlanul kemény és kritikus hangot ütött meg a Vox-szal szemben, azzal vádolva Abascalt, hogy célja a Néppárt kiszorítása, mert részben ugyanazokért a szavazatokért versengenek a jobboldalon. Arról is beszélt, hogy pártja nem lesz a Vox túsza, és igyekezett a két párt közötti különbségeket hangsúlyozni.

"Nem vagyunk olyanok mint Önök, mi a spanyolok nyugodt ereje vagyunk" - mondta Casado.

Az ellenzéki pártelnök felszólalásában bírálta a Sánchez-kormányt is, amelyet szerinte csak megerősít a Vox bizalmatlansági indítványa.

A spanyol demokrácia történetében ez az ötödik parlamenti bizalmatlansági indítvány, amelyből eddig egy volt eredményes. Két évvel ezelőtt a most kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) kezdeményezése nyomán bizalmi szavazással váltotta le a parlament Mariano Rajoy konzervatív néppárti miniszterelnököt.