Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A munkaügyi központok nyilvántartása alapján készült jelentés rámutatott: ebben a hónapban minden évben nő a munkanélküliek száma, mivel ilyenkor járnak le a karácsonyi ünnepi szezonra kötött határozott idejű munkaszerződések, főként a kereskedelemben és az idegenforgalomban - írja az MTI.

Idén azonban az elmúlt öt év legrosszabb januári eredményét mérték az egy hónappal korábbi, decemberi adatokhoz viszonyítva.

A szaktárca beszámolt arról is, hogy a regisztrált munkanélküliek száma összességében 3,28 millió volt az év első hónapjában, 5,5 százalékkal, mintegy 191 ezerrel kevesebb, mint 2017 januárjában.

A spanyol statisztikai hivatal (INE) múlt héten közölte, hogy a munkanélküliségi ráta 14,45 százalékra csökkent, tovább közelítve a gazdasági válság előtti szinthez.

A krízis óta Görögország után továbbra is Spanyolországban a legmagasabb a munkanélküliség az Európai Unióban még úgy is, hogy az elmúlt hat évben folyamatosan csökkent a mértéke.

A gazdasági válság kezdetén, 2008-ban a spanyol munkanélküliség 13,9 százalékon állt. A mélypontot 2012-ben érte el, amikor 5,9 millióan voltak munka nélkül, és a munkanélküliségi ráta 26,2 százalékos volt.

A szocialista spanyol kormány erre az évre 14 százalékos munkanélküliségi rátával tervez.