Stabil növekedési pályán van a német gazdaság

Néhány exportpiac gyengélkedése ellenére a Bundesbank megítélése szerint Németországban folytatódik a gazdasági fellendülés.
MTI-Eco, 2015. szeptember 21. hétfő, 21:48
Fotó: Reuters

A konjunktúrát a belső fogyasztás táplálja. A foglalkoztatottság folyamatos bővülésének, a jövedelmek emelkedésének és az alacsony energiaáraknak köszönhetően nő a háztartások költekezése, élénkül a belső kereslet és a fogyasztás erősíti a konjunktúrát - áll a német központi bank hétfőn kiadott havi jelentésében.

A második negyedévben a rendszeres jövedelmek 3,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, ami abban is megmutatkozott, hogy a kiskereskedelmi forgalom júliusban éves összevetésben 3,3 százalékkal emelkedett.

Az ipari konjunktúra élénkülése azonban nem indult meg a harmadik negyedév elején, mert a megrendelés-állomány második negyedévi 3 százalékos emelkedése csak néhány hónapos késéssel érződik a termelés dinamikájában.

A német gazdaság növekedésének üteme az első negyedévi 0,3 százalékról a második negyedévben 0,4 százalékra gyorsult fel, és a harmadik negyedévben is hasonló szinten marad - írja jelentésében a Bundesbank.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunorti, 2015.09.22 08:55

@Tibi27:
Figyeljétek meg, be lesz vezetve a napi öt imához igazodó szünet, meg hasonló dolgok...



..jaja...3 euróból nehezen lesz merci-aaudi ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matolcsy, 2015.09.22 07:02

Hahaha!!!
A fidesz megtanította a tömeggyilkos kádár és a nemeztvesztő magyarbalint ivadékait napocskát rajzolni és közmunkára fogta őket.
Először a seprűt tanulták meg kezelni majd a lapátot most már szögesdrótot is fudnak feszíteni.

Merkel előtt a feladat: ugyan olyan analfabétákat hívott.
Meg kell tanítania őket németül!
Rá kell vennie őket, hogy a saját földjükön (nem hazájuk) lenézett és alantas munkát elvégezzék. El kell velük fogadtatni, hogy az alantas munkájukért fele annyi jár mint annak aki tanult és saját erejével boldogult.

Ha nem meg szóljon Orbánnak! Ott is lepipálta a hazudóst.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tibi27, 2015.09.21 23:06

Mivel helybe jött az occsó munkaerő, és nem kell kitelepülnie a gyáraknak a politikailag instabil országokba, tehát a kockázat is csökken, ez majd lendületet ad a gazdaságnak, csak el kell még érni, hogy bevezethessék a "migráns minimálbért", ami fele lesz a normál minimálbérnek.
A sok korábbi kelet-európai meg török vendégmunkás (mivel ők nem migránsok) mehetnek haza (miért nem kértek menekült státuszt - csak egyszerűen szírnek kell most mondaniuk magukat), "házhoz" jött a munkaerő.
Csak azzal is számoljanak, hogy ha ezeknek nem fog tetszeni valami, akkor törni-zúzni fognak.

Figyeljétek meg, be lesz vezetve a napi öt imához igazodó szünet, meg hasonló dolgok...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hunorti, 2015.09.21 22:27

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matolcsy, 2015.09.21 22:06

Nézzük meg decemberbe.
Akkor 2 millió migránst kell eltartaniuk.
Lássuk, hogy megy!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html