Az ultrakonzervatív website, a Breitbart News korábbi vezetője most Európát vette célba és szándékai szerint a működési területét Washingtonból Brüsszelbe helyezi, a Mozgalom elnevezésű  (The Movement) alapítványával pedig olyan jobboldali-populista, illetve eurószkeptikus pártokat, csoportokat támogatna, mint amelyek Magyarországon és Olaszországban is hatalomra jutottak, ezzel terjesztve a "trumpizmust" - írja az Euractiv.

Az Eureporter szerint Bannon azóta, hogy létrehozta brüsszeli székhelyű politikai szervezetét - amelyet deklaráltan amiatt alapított, hogy az EU-t aláássa és megbénítsa - ebben a hónapban találkozók sorozatát tartotta Londonban. Bannon azt is elismerte egy interjúban korábban, amellett fog agresszíven kampányolni, hogy egy nagy EU-ellenes frakció jöjjön létre az Európai Palamentben a jövő évi májusi választások eredményeképpen.

Bannon azt is elismerte, hogy meg nem nevezett európai donoroktól gyűjtött pénzt és Európa-szerte nacionalista mozgalmakat fog támogatni ennek elősegítésére. Bannon úgy véli, Nagy-Britannia távozása az EU-ból alapjaiban változtatja meg az európai politikát és az előrejelzése szerint jelentős Európa-ellenes hullámot fog generálni, ami az EP-választásokon is éreztetni fogja hatását.

Bannont az EP alelnöke, Pavel Telicka úgy jellemzi, hogy olyan embernek állítja be magát, mint akinek erős kijelentései vannak, de ugyanakkor keresi a helyét, hol tud a jövőben főszerepet betölteni, és bizonyos mértékig az motiválja, hogy megtalálja a szövetségeseit ahhoz, hogy a platformját erősítse és kiterjessze.

A cseh európai parlamenti képviselő szerint főleg a hozzá legközelebb álló érdekekre fog fókuszálni, ahol más populista erőket is használni tud. Bannon azonban sérülékeny is - véli a cseh EP-képvislő -, az ellenfelei, illetve azok, akik nem osztják az ideológiáját könnyen támadhatják.

A nulláról indul

Bannon Mozgalma az Euractive szerint kezdetben abban fog tanácsot adni és kutatásokkal segíteni, hogy hogyan lehet sikeres választási kampányt vinni, miközben a "nulláról indul". A Mozgalom brüsszeli irodája hivatalosan csak 10 fős gárdával áll fel. Bannon ráadásul az alapítványát egyértelműen a liberális szemléletű, Soros György által apított Nyílt Társadalom Alapítvánnyal szemben definiálja.

Hogy látszik ez az EP-ből?

Telicka szerint azonban sok függ majd attól, hogy a tradicionális pártok hogyan szervezik meg a kampányaikat. Az emberek fejlődést, reformokat akarnak - vélte a cseh politikus, aki szerint ha a tradicionális pártok olyan dolgokkal állnak elő, ami az embereket érdekli, akkor ez nyerő formula lehet.

Egy másik cseh politikus, Jan Zahradil, aki az euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) csoportjának tagja viszont az Euractivnak nyilatkozva úgy vélte, hogy a jövő májusi választás politikai földrengést fog hozni, akár aktivizálja magát Bannon, akár nem. A politikus arra számít, hogy a fősodorhoz tartozó pártok alól ki fog csúszni a talaj, erősítve ezzel az EU-val szembeni kritikákat.

Zahradil ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az eurószkeptikusoknak két vonala létezik az ECR-en belül: az egyik a mérsékeltek csoportja, ahová a cseh politikus pártja is pozicionálja magát, illetve a radikálisok, ahol olyan személyek vannak, mint a francia Marine Le Pen. Szerinte a mérsékeltek nem fognak részt venni Bannon projektjében. Emellett azonban azt is hozzátette, hogy egy politikai földrengésre szükség lenne.

Már dolgozott az ügyön

Bannon az elmúlt hónap találkozóit nagy sikerként jellemezte. Májusban Kelet-Közép-Európában is járt, egyebek mellett Prágában és Budapesten. Sőt, Magyarországon még Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott, akit az Euractiv Bannon egyik csodálójának vél.

Bannon emellett több popilusta és szélsőjobbos párttal is dolgozott már, beleértve a Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Gyűlést (korábban Nemzeti Front) a német populista AfD-t, az olaszországi Északi Ligát, továbbá régi barátját, a brexitet kiötlő, majd a süllyedő hajóról távozó Nigel Farage-t.

Az Euroactiv emlékeztet, hogy Bannon nagyon érdeklődött az olasz választások iránt, azt "tiszta populizmusként" jellemezve. A The New York Times-szal egy közleményben korábban azt közölte, hogy az olaszok rövidebb idő alatt többet tettek, mint a britek a brexitért vagy az amerikaiak Trumpért. Bannon szerint a 2016-os brit EU-kilépésről szóló referendum az öreg kontinensen egy "forradalom" alapjait teremtette meg.

Bannon álmai

Bannon egyébként egy olyan "szupercsapatról" álmodik az EP-ben, amely a 2019 májusi választásokat követően az EP-mandátumoknak akár a harmadát is kiteszi.

Ebben annyi ráció lehet, hogy az EP-szavazásokon folyamatosan csökken a részvétel azóta, hogy 1979-ben bevezették a közvetlen választást. Ráadásul a választók általában protest-szavazásként alkalmazzák ezeket, hogy kifejezzék elégedetlenségüket éppen regnáló kormányukkal szemben. Ez az elmúlt időszakban a protest-pártok látták hasznát.

A brüsszeli hírportál azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy Bannonnak az az elképzelése, miszerint az amerika jobboldal majd az európai politikát befolyásolja, nem ért el minden EU-tagállamot, miután több ország korábban bírálta az USA-t.

Tim Gosling, a ForeignPolicy.com-on írt véleményében pedig arra mutatott rá, hogy Bannon a trumpizmust a kelet-európaiaknak akarja eladni, de az ideológiái megbuknak, amikor azok a gazdasági és katonai védelmi valósággal találkoznak.

Képünk forrása: AFP Photo/Michal Cizek