Súlyos figyelmeztetés a NATO-főtitkártól

Európa biztonsága forog kockán, miután Oroszország kilépett a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek leszereléséről szóló nemzetközi megállapodásból, az INF-szerződésből, és ha Moszkva nem enged, akkor az kevesebb mint egy hónapon belül a szerződés végét jelenti - figyelmeztet a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap hétfői kiadásában megjelent írásában Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
Szabó Zsuzsanna, 2019. július 15. hétfő, 07:19
Fotó: Reuters

Az INF-szerződés a norvég politikus szerint a nemzetközi fegyverzetkorlátozás egyik legjelentősebb vívmánya. A főtitkár idézi a szerződést 1987-ben aláíró Mihail Gorbacsov akkori szovjet pártfőtitkárt, aki szerint "büszkének kell lenni arra, hogy ha ezt a fácskát nevelgetjük, akkor egy nap a béke hatalmas fája terebélyesedik ki belőle". Stoltenberg úgy véli, hogy a fa igenis kiterebélyesedett, mert a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek célja az volt, hogy európai városokat pusztítsanak el, és milliók életét oltsák ki.

"Azzal, hogy lemondtunk ezekről a fegyverekről, a világ biztonságosabbá vált" - teszi hozzá Jens Stoltenberg. "De most Oroszország kilépett az INF-szerződésből, és ezzel valódi veszélybe sodorta biztonságunkat" - idézi az MTI a NATO-főtitkárt az FAZ cikke alapján. A politikus rámutat, hogy Oroszország új, közepes hatótávolságú fegyvert fejlesztett ki, az SSC-8-at, amelyet ki is próbált és hadrendbe is állított. Az SSC-8 könnyen mozgatható és elrejthető, német városok, mint München, Berlin és Frankfurt is a hatósugarában fekszenek, és a kilövés után csak pár perc áll rendelkezésre, mielőtt a töltet célba ér. Az SSC-8 növeli a nukleáris konfliktus valószínűségét - húzza alá a főtitkár.

Stoltenberg felidézi, hogy amikor az Egyesült Államok hat évvel ezelőtt aggályainak adott hangot az új fegyver fejlesztése miatt, Moszkva kategorikusan tagadta, hogy létezne ilyen fejlesztés, majd amikor elismerte a fegyver létezését, azt állította, hogy nem sérti az INF-szerződést. A NATO-főtitkár szerint viszont Moszkva régóta törekszik arra, hogy megszabaduljon az INF-szerződés jelentette korlátoktól, és Vlagyimir Putyin orosz elnök 2007-ben ki is mondta, hogy ki szeretne lépni a megállapodásból.

"Minden NATO-szövetséges egyetért az Egyesült Államokkal abban, hogy Oroszország megsértette az INF-szerződést. Ennek tényét több szövetséges egymástól függetlenül megerősítette" - szögezi le a szervezet főtitkára.

Jens Stoltenberg kiemeli, hogy ez az oka annak, hogy februárban az Egyesült Államok bejelentette, hogy hat hónapon belül kilép az egyezményből, ha Oroszország nem tér vissza maradéktalanul és ellenőrizhető módon a szerződés előírásaihoz. Ez a határidő jár le augusztus 2-án. Stoltenberg hangsúlyozza, hogy minden NATO-tagállam felszólította Oroszországot, hogy térjen vissza a szerződéshez, csak Washington több mint harminc alkalommal tárgyalt erről magas szinten Oroszországgal. "Az Egyesült Államok teljes mértékben betartja a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Európában nincsenek új amerikai rakéták. Európában új orosz rakéták vannak" - nyomatékosítja Jens Stoltenberg.

A főtitkár szerint egy olyan szerződés, amelyet csak az egyik fél tart be, nem garantálja a biztonságot, és Moszkva semmi jelét nem mutatta annak, hogy be akarná tartani az egyezmény előírásait. "Ezért fel kell készülnünk az INF-szerződés nélküli világra. Egy olyan világra, amely mindannyiunk számára kevésbé biztonságos" - figyelmeztet a NATO-főtitkár.

A NATO reagálni fog, s válasza mérsékelt, védekező jellegű és egységes lesz - teszi hozzá Stoltenberg, aláhúzva, hogy az észak-atlanti szövetség nem fogja lemásolni az orosz lépéseket, s nem telepít új, közepes hatótávolságú rakétákat Európába. "Nem akarunk új fegyverkezési versenyt, és továbbra is elkötelezettek vagyunk a hatékony fegyverzetkorlátozás, leszerelés és a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozása mellett" - mutat rá a NATO-főtitkár.

Jens Stoltenberg felhívja Moszkva figyelmét, hogy még van idő a szerződés megmentésére, de az idő egyre fogy. A főtitkár emlékeztet, hogy annak idején a Szovjetuniónak pusztán hetekbe telt, hogy megsemmisítse közepes hatótávolságú atomfegyvereit. "Ha megvan rá az akarat, akkor Oroszország képes gyorsan cselekedni, de a cselekvés ideje most jött el" - nyomatékosítja a politikus.

"Arra szólítom fel ma Oroszországot, hogy éljen az utolsó lehetőséggel, amely rendelkezésünkre áll, hogy életben tartsuk az INF-szerződést. Máskülönben csakis és kizárólag Oroszországot terheli egyedül a felelősség a szerződés kudarcáért, aminek következében a világ mindannyiunk számára instabilabbá válik" - zárja írását a Frankfurter Allgemeine Zeitungban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2019.07.21 13:50

@znojmo: Te tényleg nagyon hülye vagy !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2019.07.21 13:21

@lordofearth:
Nem lesz háború, az oroszok árnyékai a hajdanvolt Szovjetuniónak. Globális konfliktusnak kicsi az esélye, viszont a helyi jellegűeknek nagy, lásd Hormuzi szoros!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2018, 2019.07.21 06:52

@krislaci: +1
"mindent benyaló hülyéknek szóló"
Az emberek nem szeretnek gondolkodni, tényekkel bajlódni. A birodalmi propaganda szerint utálni kell -most éppen- az oroszokat, ezek a szerencsétlenek meg minden hazugságot benyalnak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2019.07.20 21:34

Évekkel ezelőtt szóltam nektek, hogy háború lesz és én még látni fogom a világ végét. 2050-ben tervezek meghalni és azt gondolom, hogy akkorra bizony végetér e földi világ milliárdoknak, csak 5-600 millióan maradnak életben. Most is azt mondom, a klímaváltozás miatt beköszönt a Mad Max-korszak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krislaci, 2019.07.20 21:02

Érdekes dolog ez a - mindent benyaló hülyéknek szóló - szelektív emlékezet.
Hogy-hogy nem esik egy szó sem arról, hogy az akkori amerikai elnök megígérte a bárgyú Gorbacsovnak, hogy ha harc nélkül kivonják a fegyveres erőiket az NDK-ból, akkor a NATO egy centiméterrel sem megy közelebb az orosz határhoz.
Kivonták. És a NATO? Ők ott állomásoznak, gyakorlatoznak a balti országokban, Lengyelországban, Romániában. Körbe vették őket nagyteljesítményű radarokkal, ballisztikus rakétaelhárító rendszerrel, manőverező robotrepűlőgépek (szuper drónok) indítására szolgáló kilövő állásokkal.
És hatalmas pénzek bevetésével lázítják a közvetlen szomszédait, Grúziát és Ukrajnát.
És mindezt, a közvetlen katonai biztonságát veszélyeztető szószegést, az oroszok csüggedt szomorúsággal tűrjék?
Az pedig az amerikai önző mentalitás szép példája, hogy mindezek csak egy világháború kirobbantása esetén, az orosz válaszcsapás Amerikára való hatását célozza csökkenteni, esetleg meggátolni.
Ebben a koncepcióban Európa egy védhetetlen, előre leírt veszteség, a világhatalom oltárán.
Ahogy a bunkó Trump kinyílvánította: Amerika az első!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html