Súlyos veszteséget szenvedett el Románia

Meredeken csökken Romániában az üvegházi növénytermesztés, ami hozzájárul ahhoz, hogy az ország jelentős zöldségbehozatalra szorul. Nem Magyarországról érkezik a legtöbb importáru.
Barabás Júlia, 2020. november 19. csütörtök, 06:22
Fotó: Shutterstock

Harmadával csökkent 2015 óta Romániában az üvegházak területe, már csak 200 hektárt foglalnak el - írta a Maszol. Az ország tavaly 740 ezer tonna zöldséget importált 516 millió euró értékben. Ez mennyiségben körülbelül 10, értékben pedig 20 százalékos növekedés 2018-hoz képest. A kivitel ehhez képest kifejezetten szerény 121 ezer tonna volt, ami 95,6 millió euró bevételt eredményezett.

A legtöbb zöldség Hollandiából és Lengyelországból érkezett, emellett Törökországból, Németországból, Franciaországból, Görögországból, Magyarországról és Spanyolországból is importáltak a romániai cégek. Az, hogy Románia zöldségimportra szorul részben az üvegházak hiányának a következménye. A rendszerváltás évében még körülbelül ötezer hektárnyi üvegház működött az országban, míg jelenleg az üvegházak összterülete az akkori kevesebb mint öt százaléka.

A rohamos csökkenés a 90-es évek végén kezdődött, amikor a fűtési költségek rohamos emelkedése és a tőkehiány miatt, ami a fejlesztések gátja volt, a termelés kezdett egyre kevésbé kifizetődővé válni. A negatív folyamatok azonban napjainkban is tartanak, öt év alatt 36 százalékkal csökkent a működő üvegházak összterülete. Míg 2015-ben 323 hektárt foglaltak el a üvegházak, tavaly már csak 206 hektárt.

HOZZÁSZÓLÁSOK